45. fejezet

Veszteség

Kérlek hallgassátok ezt a zenét! :) Ezt hallgattam, miközben írtam. :)) 

Amikor anyuhoz értem és riadt tekintetével találtam szembe magam én magam is megijedtem. Ez csak fokozódott azzal, hogy összeesett. Gyorsan utána kaptam, de a lendülettől én is a földre huppantam. Anyu fejét az ölembe tettem. Mellkasa vérzett. De túl nagy mennyiségben folyt ki a lőtt sebből a vér. Odakaptam a kezem. Szememből már folytak a könnyek, de próbáltam kétségbeesésem nem mutatni anyu előtt. Hiszen arcomat nézte.
- S-sajnálom kicsim, h-hogy Michael miatt összevesztem veled. És hogy nem voltam j-jó anyád - hangja akadozott. Nehezen ejtette ki a szavakat.
- Anya. Nem haragszom. Hogy haragudhatnék? Az anyám vagy. És jó anya voltál, vagy és leszel is! - mondtam parancsoló hangon. Inkább csak magamat akartam meggyőzni. Kezemet a sebre szorítottam, de azon kívül, hogy kezem úszott a vérben nem történt semmi. Nem tudtam rajta segíteni.
- Miért jöttél ide? - kérdeztem könnyek között a legfontosabbat.
- L-Louis j-jött haza. Idegesen kérdezte, hogy itthon vagy-e. Mondta, hogy bajban lehetsz. É-és én jöttem v-vele - lehelte erőtlen hangon. Harag gyúlt bennem Louis iránt. Miért engedte, hogy vele jöjjön? Hiszen anyu nő és végtelen. Louis sejthette, hogy Michael keze van a dologban.
- N-ne legyél rá m-mérges kicsim! N-nem akarta, hogy jöjjek. De én erőszakoskodtam - szeme egyre csak csukódott lefelé. Keze, ami az enyémet szorította, egyre gyengébb volt.
- Nem! Anyu ne beszélj! Kérlek! - könyörögtem most már teljesen könnyek között.
- Sze-szeretlek k-kincsem. És a-apáddal, majd vi-vigyázunk Rád - mosolygott halványan, majd szemét lecsukta. Keze lecsúszott az enyémről a földre.
- NE! Anya! Hallod? - ráztam. Egyre erősebben ráztam a vállát, de mindhiába. - Valaki hívjon egy mentőt!! - kiabáltam torkom szakadtából, de senki nem figyelt rám. - Kell egy kibaszott mentő! - súgtam erőtlenül. Tudtam, hogy már a mentő is hiábavaló. Tudtam, hogy elvesztettem az édesanyámat. Arcára néztem. Békésen mosolygott. Mosolyogva hajtotta fejét örök álomra. Itt hagyott. Itt hagyott egyedül a világban. Ebben a mocskos, undorító világban. Ő is ment apu után. Ők már boldogok együtt ott fent, ami kissé vigasztal. De mi lesz ezek után velem? Zokogtam. Szerencsétlenül hanyatlottam halott édesanyám mellkasára, ami már nem fog többet megmozdulni és csak sírtam. Zokogtam, mert mint a két szülőmet elveszítettem. És itt hagytak ebben a nagy káoszban egyedül.
- Akkor sikerült! - hallottam meg az érces és undorító hangot. Felkeltem anyu mellkasáról és a hang irányába fordultam. Michael állt előttem az érintetlen fekete öltönyében és elégedett mosollyal az arcán. A gyász elhagyta testemet, helyette a vörösen izzó düh vette át a helyét.
- Te tetted? - álltam elé.
- Hát persze. Sajnálom, mert az ágyban jó volt. De meg kellett halnia. - rántotta meg a vállát, mintha ez semmiség lenne. Legszívesebben ott helyben megöltem volna ezt az undorító alakot, de nem volt semmi fegyver vagy bármi a kezemben. Így maradtak a kérdések, amikre tudnom kell a választ.
- Miért? Miért kellett megölnöd? - könnycsatornáim kiapadtak. A düh és bosszú érzésébe nem fértek bele azok a fránya könnyek.
- Neked akartam jót, csillagom. Hogy amikor téged is megöllek, akkor ne legyél egyedül a túlvilágon. - keze elindult arcom felé, hogy végigsimítson rajta, de elütöttem a kezét.
- Rohadj meg te szemét! - kiabáltam. Ha már meg kell halnom, akkor legalább úgy haljak meg, hogy megbosszulom a szüleim halálát. Hiszen mind a ketten miatta haltak meg! Ám amikor ugorni készültem egy ismerős erős kéz lefogta a kezeimet és satuban a hátam mögé szorította őket.
- Nem ölheted meg Alison! - súgta a fülembe a bársonyos hang.
- Már hogy a fenébe ne ölhetném meg?! Ő miatta lettem árva. Miatta vagyok egyedül! Megölöm és akkor a lelkem is megnyugszik kicsit! - mondtam kemény és dühtől elfojtott hangon.
- Nem fog! Ne tegyél olyat, amit később megbánsz! - mondta finom hangon.
- Nem bánnám meg. Hidd el! Örömet okozna! - néztem gyilkos pillantással a minket néző Michael-re. Talán ő semmit nem hall a mi kis eszmecserénkből.
- Te nem vagy ilyen ember Alison. Egész életedbe bánnád. Neked nem tapadhat vér a kezedre! Ne vált olyanná, amilyen ő- mondta lágy, dörmögős hangján. Leheletétől, ami a nyakamat csikizte kissé megborzongtam. De most annyira mérges voltam, hogy több reakciót nem váltott ki belőlem.
- Meg akarom ölni! Megölte aput és most anyut is elvette tőlem - és ekkor a düh felszívódott, helyette kétségbeesetten próbáltam visszafogni könnyeimet, mindhiába.
- Shhh. Alison. - elengedte satuból a kezemet és maga felé fordított, hogy meg tudjon ölelni. Nem öleltem vissza, csak mellkasának dőltem és tűrtem, hogy kezeivel átfogja derekam és nyugtatásképen simogat nagy tenyerével. Ő meg azt tűrte, hogy átáztatom a pólóját. Ám ez a pillanat nem tartott sokáig, mert Michael a fejemhez fogta a pisztolyt. Ledermedtem. Hary sem simogatott már tovább. Most kezei védelmezően és feszülten fogtak közre.
- Hagyd őt békén Michael! - mondta élesen Harry, miközben egy pillanatra sem engedett el. Én háttal álltam Michaelnek. Harry meg 1 fejjel magasabb nálam, így könnyedén tudott a szemébe nézve kommunikálni vele. Én már nem rettegtem. Ha meg is halok az sem érdekel. Úgy sincs már semmim, ami itt tartana. Ami miatt küzdenem kéne.
- Mert mi lesz kölyök? Megölsz? - kérdezte nevetve Michael. Harry még jobban megkeményedett.
- Azt kéne! De a koszos véred nem fog a kezemhez tapadni - mondta élesen Harry.
- Akkor mégis, hogy akarsz megállítani? Nem érdekel, ha megölöm a kis barátnődet? - kérdezte nyájas hangon Michael.
- De érdekel. De te úgy sem érted, hogy miért. Nem tudod, mi az a szeretet. Semmit nem tudsz az életről! - csattant a hangja.
- Az lehet. De akkor is végzek vele - Michael hangja könnyed volt. Becsuktam a szemem és vártam, hogy lőjön. Helyette Harry kezei elmozdultak és hirtelen a háta mögé rántottak.
- Előtte akkor engem kell megölnöd - Harry hangja védelmező volt és nyugodt.
- Meghalnál egy kis fruskáért? - lepődött meg Michael.
- Tényleg semmit nem tudsz az életről. Ha szeretsz valakit, akkor feltétel nélkül szereted - mondta Harry higgadt hangon. Kezei az enyémet szorították. Lefagyva hallgattam a párbeszédet. De semmit nem tudtam felfogni belőle. Talán a sokk miatt, vagy talán amiatt, mert már semmi nem érdekelt. Nem tudom, de minden szót hallottam csak semmi nem jutott el az agyamig.
- Akkor együtt haltok meg. - mondta Michael, majd kibiztosította a fegyvert. Harry továbbra is szorította mind a két kezével az enyémet.
- Szeretlek Alison. Örökké szeretni foglak. - súgta, majd a megfagyott levegőbe hasított a pisztoly hangja. Lövés hangja. Harry megtántorodott és kezei lecsúsztak az enyémről.

Sziasztok Kedves Olvasók! <3 :) Most ezért ide írok, hogy biztosan mindenki elolvassa. :) Remélem a rész tetszett Nektek. :) De bejelentem, hogy nemsokára érkezem egy meglepetéssel! *-* :) vagyis kettővel. :)) Még nem tudom pontosan mikor, de készül. :) Remélem jól telt a szünetetek! <3 :) Nekem elég szar volt, de mellékes... :)) Remélem jól vagytok! :) <3 Ölel, Kxx