Ráadás rész #1

Sziasztok kedves olvasóim!! <33 
Tudom, tudom. Elkéstem és sajnálom... De az elmúlt heteim nem fognak felkerülni a legjobb heteim/napjaim listájára. Kicsit szétcsúsztam és nem nagyon tudtam a történetre koncentrálni, ezért az írás sem ment napokig. De újra itt vagyok, jó kedvvel és mértéktelen hálával! Nagyon nagyon köszönöm Nektek, hogy írtok vagy csak olvassátok a blogomat. Az a pár sor, amivel megleptek nagy örömet és magabiztosságot ad nekem. :) Szóval köszönöm! <3 :) Remélem minden rendben Veletek! <3 Ölel, Kata <33 :))
Ui.: Lesz még egy ráadás rész, mert ha egybe írom az már túlzottan hosszú lenne. :) A ráadásrészek után pedig következnek a kívánt részek Harry szemszögéből! :) 
Ui2: Szombaton Bécsbe megyek így nem biztos, hogy hétfőn tudok jönni a résszel... Megpróbálok hétközbe írni, de nem tudom, hogy sikerül-e. Aludjatok jól és álmodjatok szépeket! :) 

- Nem szeretnék menni. Van egy lány aki folyton piszkál - könyörgött Darcy.
- Ne törődj vele - néztem rá biztatóan.
- Mindig lesz olyan, aki nem fog kedvelni valami miatt - mondta Harry is.
- Az ilyen meg sem érdemli, hogy törődj vele. Hiszen vannak barátaid. És Selena is ott van - mosolyogtam.
- Igen de ő néggy évvel fiatalabb mint én, ezért nem is egy osztályba járunk- szomorodott el. Harry felállt az asztaltól és lányunk elé lépett.
- Kislányom. Vannak barátaid, akik szeretnek. Velük törődj, ne az olyanokkal, akik nem kedvelnek - simított végig gyönyörű arcán. Én is felálltam az asztaltól és Harry mellé léptem.
- Könnyű mondani. Ha nem foglalkozok vele, akkor addig piszkál, amíg fel nem idegesít - horkantott fel Darcy.
- Nekem is volt egy olyan lány a sulimban, aki utált és egyfolytában próbált megalázni - szólaltam meg. Rám nézett azokkal a gyönyörű nagy zöld szemeivel.
- És mit csináltál? - tette fel a kérdést. Megfogtam Harry kezét és összefűztük ujjainkat. Mosolyogva néztünk egymásra, majd visszafordultunk Darcy felé, aki továbbra is kíváncsian várta a válaszomat.
- Nem engedtem, hogy megalázzon. Általában könnyed hangon és nyugodtan válaszoltam neki és nem dühítettem fel magam rajta. Talán ezzel értem el azt, hogy egy idő után már nem érdekeltem, mert nem tudott velem mit kezdeni. Így már nem volt neki élvezetes - néztem lányom szemébe. Kissé hazudtam, de nem mondhattam neki azt, hogy leribancoztam meg visszaszóltam neki.
- Jól van. Megpróbálom - fújtatott egyet. Nyomott egy puszit az arcomra, majd az apjával is ezt tette.
- Délután jövök - kiabálta már a bejárati ajtóból, majd csukódott az ajtó.
- De meg is tépted - nézett rám Harry.
- De ezt nem kell tudnia. A végén még nekiesik a lánynak - ráztam a fejem nevetve.
- Hogy lehet, hogy ilyen gyorsan felnőnek? Mintha tegnap lett volna, hogy egy család lettünk - ölelt át karjaival és szemeimbe nézett.
- Pedig annak már 9 éve. A kislányunk már nem is olyan pici. 11 éves és többször is kijelentette, hogy ő már nagylánynak számít - sóhajtottam fel, de közben az emléken el is mosolyodtam.
- Most már nem nagyon engedi, hogy a karjaimba vegyem és cipeljem - rázta fejét hitetlenül. Felnevettem.
- Akkor mi lesz, amikor már fiúkat hoz haza?
- Ez egyszerű. Here nélkül mennek el innen, ha csak bármelyik is hozzáér az én kislányomhoz - húzta össze a szemét.
- Én meg nem fogom neked ezt engedni, ahogy Darcy sem - nevettem elkínzott arcán.
- Az én kislányomhoz csak ne érjen senki. Mert komolyan mondom, hogy... - ekkor elhallgattattam egy csókkal.
- Akkor nem fogsz semmit csinálni, csak örülsz a lányod boldogságának - néztem rá jelentőség teljesen. Bosszúsan fújtatott egyet. Megfogtam a kezét és szó nélkül vezettem fel a lépcsőn és a hálóba álltam meg. Becsukta maga mögött az ajtót. Elengedtem a kezét, hogy felé fordulhassak.
- Darcy suliban van, neked nem kell menni dolgozni, ahogy nekem sem. Használjuk ki, hogy egyedül lehetünk - néztem rá. Arcán egy nagy mosoly jelent meg. Úgy látszik nem egyre gondoltunk, mert megfogta a kezem és a nagy polc felé húzott, majd megállított előtte. Hátulról átkarolta a derekam, míg fejét a vállamra tette. A polc tele volt fényképekkel. Voltak a fiúkkal közös képeink, olyan, amin csak mi ketten vagyunk Harry-vel de olyanból is sok van, amin hárman vagyunk. Mindegyik képen nevettünk, mosolyogtunk vagy éppen hülyéskedtünk. Egy komolynak mondható kép sem készült rólunk az utóbbi időben. Maximum a régi, Harry-vel lévő közös képeinket lehet kicsit annak nevezni és azokból is csak egy-kettőt. Például azt, amikor Harry fekszik az ágyon, egyik keze épp arcomon simít végig, míg én a mellkasára könyökölök és szerelmesen nézzük egymást. Vagy amikor csak szimplán csókolózunk. De igazából ezek sem mondhatóak komolynak. Inkább csak nem annyira őrült, mint a többi. Azok a képek közül, amin hárman szereplünk voltak meghittebbek is. A kedvencem az volt, ami egy koncerten készült. Azon a koncerten, ahol a fiúk bemutattak engem és Darcy-t a rajongóknak. Akkor Harry felhívott a színpadra. Eléggé vonakodtam és nem is akartam felmenni, de egy biztonsági őr könnyedén felemelt és feltett a színpadra a 3 éves Darcy-val  a kezemben. Harry rögtön odajött elénk és megszólalt a Little Things számuk első akkordja. Amikor Harry szólója jött hol engem, hol kislányunkat nézte. Nekünk énekelt. Majd amikor a zene befejeződött adott Darcy arcára egy puszit én meg egy hosszabb csókot kaptam. A képen az van megörökítve, ahogy Harry fogja az egyik kezem és a könnyes szemembe nézve énekel, míg Darcy nagy szemeivel csodálja és hallgatja apja gyönyörű hangját. Az a pillanat annyira gyönyörű volt, hogy ha eszembe jut, a szemembe megjelennek a könnyek, de ritkán engedek utat nekik. Hát most a képeket nézve, engedtem, hogy a meghatottság könnyei szántsák végig arcom. Harry elengedte a derekam, de annyira elmerültem a emlékek tengerében, hogy csak később eszméltem rá, hogy már nem érzem kezeit a csípőm körül és nem érzem közvetlenül az illatát. Kíváncsian fordultam hátra és akkor... Akkor láttam, hogy Harry előttem térdel és egy vörös dobozkát tart a kezében. A szám elé kaptam a kezem. Kinyitotta a dobozt, ami egy hihetetlenül gyönyörű gyűrűt rejtett.
- Azzal, hogy beléptem a boltba a világom és az életem teljesen felfordult. Megmutattad, hogy mi az a szerelem. Hosszú idő után érezhettem, hogy valaki törődik velem és szeret azért, aki vagyok. Szerelmünk igaz volt és még most is az. Minden együtt töltött pillanattal egyre jobban szerettelek, még akkor is, ha ezt nem tudtam mindig kimutatni. Főleg az elején. Talán ezért is indult döcögősen a kapcsolatunk, de gyönyörűen és boldogan alakult. Aztán 4 évre el kellett válnunk egymástól. Kínszenvedés volt az a 4 év nélküled, de megtanított, hogy soha többet nem engedhetlek el, mert abba belehalnék. Abban a pillanatban, ahogy szemedben először megláttam a szerelem és a törődés csillogását, megmentetted az életemet, úgy hogy csak nem is tudtál róla. Talán először kételkedtél szerelmemben a viselkedésem miatt, de aztán sikerült bebizonyítanom, hogy te lettél a világom. És te viszont szerettél.  Megajándékoztál egy gyönyörű kislánnyal, akire büszke lehetek. Az életünk boldog, de akkor lenne teljes, ha a feleségem lennél. Szóval tudom nem vagyok öltönybe és nem vittelek el egy romantikus vacsorára és gyertyák helyett csak a lámpa ad fényt, de úgy gondolom, hogy ezek a képek és ez a szoba a kapcsolatunk legjelentősebb és legboldogabb pillanatait őrzi.  - vett egy nagy levegőt. - Alison Carter, hozzám jössz feleségül? - nézett szemembe. Amikor felfogtam, hogy most mi történik körülöttem, hevesen bólogattam, mert egy ideig nem tudtam megszólalni.
- Igen - súgtam elfúló hangon, hiszem a könnyeim egyre gyorsabban hagyták el szemem. Nagy mosoly jelent meg arcán, majd gyengéden megfogta a remegő kezemet, és a gyűrűsujjamra húzta a gyűrűt. Abban a pillanatban, amikor a gyönyörűség a helyére került, rávetettem magam. Olyan nagy hévvel, hogy elvesztette az egyensúlyát és a térdelős pózból, hamar a földön terültünk ki. Én rajta landoltam. Kissé megijedtem, hogy valami baja lett, de ő csak nevetett hevességemen.
- Igen, igen, igen, igen. Minden nyelven igen - mondtam, noha már a gyűrű az ujjamon volt.
- Szeretlek - tűrt el egy tincsemet az arcomból.
- Én is szeretlek Harry. Mindennél jobban - súgtam, majd megcsókoltam. Többet nem beszéltünk, hiszen fölösleges is lett volna. Helyette csak élveztük a másik közelségét. Olyan hevességgel és annyi szerelemmel szeretkeztünk, mint még talán soha ezelőtt. Erre a napra örökre emlékezni fogok. Igaza volt. Nem vitt el vacsorázni, nem volt egyikünk sem kiöltözve. De ennél romantikusabb lánykérést még álmodni sem mertem volna. Mondjuk ha nyakig kakiba lennénk és úgy kérné meg a kezem, akkor is felhőtlenül boldog lennék, de azért szerencsére nem ezt a verziót választotta. Így volt tökéletes, hiszen a mi kapcsolatunkhoz nem is nagyon illett a fényűzés, az iszonyatosan nyálas, talán már túlzottan romantikus vacsorák, ebédek vagy randik. Nem volt rá szükségünk, hiszen egyszerű emberek voltunk mind a ketten, amikor megismerkedtünk. Én még mindig az vagyok, de Harry-re ez már kevésbé igaz, de a pénze és hírneve ellenére megmaradt normális, közvetlen embernek. Ugyan olyan volt, mint mikor megismertem. Nem voltak nagy elvárásaink a másik iránt. Úgy szerettük a kezdetektől fogva a másikat, ahogy volt. Én sem akartam rajta változtatni egy hajszálat sem és ő sem rajtam. Akkor is teljes szívemmel szerettem, amikor megütötte Mike-ot. Vagy amikor kiderült, hogy meg akart ölni. Igen ezeket hallva és látva, csalódtam benne, de a Mike-os dolog után is vele maradtam és a raktáros dolgok ellenére is együtt vagyunk még mindig. És leszünk is örökre. Meztelenül feküdtünk a szétzilált ágynemű alatt. Lábaink összegabalyodva, fejem a mellkasán. Ujjaink játszottak egymással, míg másik kezemmel a hasán rajzoltam körbe a tetkókat. Nem beszéltünk, de az, hogy ott volt és az ujjai a gyűrűvel játszottak és éreztem leheletét és forró testét, ahogy az enyémnek simul, úgy éreztem, hogy ennél boldogabb nem lehetek.
- Mondjuk el anyunak! - törte meg a meghitt csendet szerelmem.
- Rendben - mondtam, bár nem mozdultam el mellőle. Ahogy ő sem nagyon akart felkelni mellőlem. Ezen a felismerésen felkuncogtam, majd nagy nehezen rábírtam magam, hogy felkeljek izmos mellkasáról és messzire nyújtózva próbáltam elérni a telefont, ami az éjjeliszekrényen pihent. Természetesen sikerült megint bénáznom, így konkrétan ráestem. Ő jót nevetett ügyetlenségemen. Hangosan puffogtam, hogy nem röhöghet ki és én meg hogy a fenébe lehetek ilyen béna, de ezen feltett kérdésemen még hangosabban kezdett el nevetni. Morogtam az orrom alatt egy "szemét-et", majd térdre tornáztam magam és a telefonért nyúltam. A mellkasára tettem a telefont és sértődötten hátat fordítottam neki.
- Na, kicsim - fogta meg a vállam és próbált maga felé fordítani. Makacsul nem engedtem magam és duzzogtam tovább, mint egy óvodás.
- Ne legyél durci! - hangján lehetett hallani, hogy mosolyog. Nem szóltam semmit, csak a kezemet összefűztem a mellkasom előtt, hogy hatásosabb legyek.
- Tudod, hogy így szeretlek. Bénán de mégis aranyosan - súgta és minden szó után apró puszit adott a nyakamra. Éreztem, hogy ellazulok és meg is remegtem. Elfojtottam egy jóleső sóhajt. Azt hitte, hogy nyert ügye van, de megembereltem magam és nagy lélekerő segítségével nem fordultam meg és nem vetettem rá magam, hogy ajkaimmal akadálytalanul be tudjam járni testének minden egyes milliméterét. A fantáziaképre éreztem, hogy egyre nagyobb bennem a szenvedély, pedig még 1 órája sincs annak, hogy befejeztük a szeretkezést, de mégis úgy kívántam, mintha évek óta nem érezhettem volna őt. De most nem fog ilyen könnyen menni Styles! Megmutatom, hogy ki hordja a háznál a gatyát! Vagy hogy szokták ezt mondani. Szóval hős módjára nem fordultam meg, még akkor sem, amikor kissé nedves csókjai egyre lejjebb és lejjebb haladtak a nyakamon, egészen a vállamig, majd onnan is haladt lefelé. Amikor finoman beleharapott a vállamba, eléggé meginogtam, de nagy pacsi nekem, mert továbbra sem fordultam szembe vele. Ajkai visszatértek a nyakamra, majd gyengéden szívni kezdte azt. A mellkasom egyre gyorsabban járt föl-le és már nem hiányzott sok ahhoz, hogy teljesen elvesszem az eszem.
- Na jó. Ha te is így, akkor én is így! - mondta, mert úgy gondolta, hogy próbálkozásai semmit nem hatnak. Te jesszus ha tudná, hogy mennyi perverz kép suhant végig az agyamon, akkor biztos meglepődne. Hátát az enyémnek támasztotta. Ezzel tudatva velem, hogy most ő is meg van sértődve. Pár percig ültünk így, de aztán nem bírta tovább. Visszafordult felém és belepuszilt a leggyengébb gyenge pontomba. A fülem mögötti kés részbe. És ebben a pillanatban szakadt el az a bizonyos cérna. Nagy lendülettel fordultam meg és konkrétan ráugrottam, ha lehet ilyet kivitelezni a térdelős pozícióból. Féloldalasan elmosolyodott tettemen, majd kezeivel megfogta a derekam, míg engedte, hogy teljesen lefektessem a párnák közé és ráüljek. Most én következem. Végigpusziltam felső testének minden pontját és játszadoztam is egy kicsit a nyakával és a mellbimbójával, mellyel sikerült elérnem, hogy szeme teljesen elsötétüljön a vágytól és nem bírva tovább fordítson a pozíción, hogy ő legyen fölül és átvegye az irányítást. És újra megismételtük azt, amit nem rég hagytunk abba. Csak most több hevességgel és szenvedéllyel szerettük és öleltük egymást.
- Na most már tényleg fel kell hívni Emiliát - mondtam kissé zilálva, miközben ujjaim a hajával játszadoztak.
- Csak nem tudom, hogy nagy hevességünk következtében hova kavarodott el a telefonom - mosolygott. Na igen. Én még a mellkasára dobtam, aztán onnan konkrétan filmszakadás, mert agyamat akkor már kezdte ellepni az a bizonyos köd, amit szenvedélynek hívnak, ezzel minden érzékemet kikapcsolva, ami a külvilágra irányul. Felkeltünk és megpróbáltuk megkeresni a telefont. Megnéztük a párnák mögött, a takaró alatt, de még a takaró gyűrődései között sem bujt el az a kütyü. Aztán eszembe jutott, hogy talán leesett. És igazam lett. Az ágy alatt volt a készülék. Benyúltam érte és diadalmasan felkiáltottam.
- Megvan!
- Ügyes - nyúlt volna érte, de mielőtt ki vette volna a kezemből, elhúztam azt. Kérdőn nézett rám, ami azt jelentette, hogy felhúzta az egyik szemöldökét. Ez a tette, mindig beindította a fantáziám. Na jó. Szinte bármit tesz, mindig eszembe jut egy-két perverz kép. De hát ez is a szerelemmel jár nem?
- Mit kapok érte? - próbálkoztam hangom szenvedélyessé és hívogatóvá tenni. Nem tudom, hogy sikerült-e, de Harry elmosolyodott. Féloldalasan. Wáá. Hogy én mennyire szeretem ezt a szexy mosolyát. Te jó isten. Mi van velem, hogy ilyen kiéhezett nő lettem? Vajon a gyűrű miatt van? Megeshet. Nem tudom, de minden esetre élvezem és úgy tűnik, hogy Harry is.
- Azt hiszem, hogy az elmúlt órákban kaptál eleget. Nem gondolod? - nézett rám csábosan. Beharaptam az alsó ajkam.
- Na jó. De csak egyenlőre - tettem fel mutató ujjam, figyelmeztetés képen. Elnevette magát.
- Természetesen kicsim - bólintott. Mosolyogva a kezébe adtam a telefonját. Kaptam egy csókot, majd leültünk az ágyra. Rányomott a zöld gombra és kihangosította. A telefont pedig letette elénk az ágyra. Én a karjai közé fészkeltem magam. Ő szorosan vont magához és vártuk, hogy Emilia felvegye.
- Szia drágám! - szólt bele boldogan.
- Szia anyu - köszönt Harry mosolyogva, noha Emilia ezt nem láthatta.
- Szia Emilia! - mondtam én is.
- Jahj alison drágám. Te is ott vagy? Istenem, hogy vagytok szívecskéim? - annyira szeretem, hogy mindig becézget minket valahogy. Amikor Harry Londonba költözött, Emilia is jött vele. Én természetesen erről nem tudtam, csak az után tudtam meg, amikor Harry elmesélte. 4 évet kellett bepótolnunk, ezért abban az időszakban rengeteg időt töltöttünk együtt és természetesen Darcy is velünk volt. A hírnek, miszerint Emiliát kiengedték nagyon nagyon örültem. Hiszen sikerült! Kiengedték, hogy újra normális életet élhessen a fiával. És Harry is nagyon boldog volt, hogy visszakapta az édesanyját.
- Hát ha már kérdezted. Anyu egy fontos dologról lenne szó - kezdte Harry.
- Jesszusom! Ugye nincsen semmi bajotok? Vagy. Istenem. Ugye Darcy-val és a fiúkkal is minden rendben van? - kezdett aggódni és rémeket látni.
- Nyugi anyu. Nem tragikus, amit mondani akarunk - nevetett Harry. Én is felkuncogtam, hiszen Emilia nagyon szeretett mindannyiunkat és aggódott is értünk elég rendesen. Szerintem többet aggódik, mint a fiúk szülei összesen.
- Akkor miről lenne szó? - hangja már nem aggódó, hanem izgatott volt.
- Hát tudod anyu, még régebben beszéltem neked arról, hogy mit tervezek a jövőbe nézve... - fogott bele megint Harry, de Emilia hangos visítozására megakadt.
- ÚÚÚr isteeeen! Megkérted a kezét ugye? Alison megkérte a kezedet ugye? - kérdezte fiától, majd tőlem is. Hangosan felnevettünk. Úgy viselkedett, mint egy tinilány, aki megtudta, hogy legjobb barátnője megkapta élete első csókját.
- Igen - mondtuk ki egyszerre Harry-vel. Összenéztünk és mind a ketten elmosolyodtunk. Majd kaptam egy rövid csókot.
- Jaj kicsikéim. Annyira örülök nektek. Istenem, de régóta várom ezt a pillanatot! - sóhajtott fel színpadiasan. Megint felnevettünk. - Gratulálok nektek drágáim! - mondta teljes boldogságban úszva. Megköszöntünk, majd Emilia rögtön ötletekkel állt elő. Teljesen bezsongott a hírtől és mindenféleképpen segíteni akart az esküvő megszervezésében. Igazából még nem beszéltünk meg semmit Harry-vel. Nem volt időpontunk, nem voltak elképzeléseim sem a ruhával és semmi mással kapcsolatban. Hiszen a köret nem is számított. Az a lényeg, hogy Harry szemébe nézve mondhassam ki az igent. Nálam ez a legfontosabb. A többi mind csak mellékelt dolog. De nem akartam ezzel letörni Emilia lelkesedését, ezért csak annyit mondtam, hogy visszafogott esküvőt szeretnénk. Hosszadalmas beszélgetés után - szinte csak Emilia beszélt, mi meg mosolyogtunk túlbuzgóságán - letettük a telefont és felhívtuk a fiúkat. Mindenki belekiabált a telefonba örömében és Dasy, Danielle, Emma és Perrie is csatlakozott az Emilia Team-hez. Ők  is belevetették magukat a vad ötletelésekbe és szervezésbe, és talán jobban be voltak zsongva, mint mi Harry-vel. Hiszen ő is ugyan azon az állásponton volt, mint én. Mindegy, hogy milyen az esküvő. Csak a fiúk és a lányok és családtagjaik, Emilia és a nagyon közeli barátok legyenek jelen. Meg természetesen Harry legyen a férj én meg a boldog menyasszony. Amikor már mindenki letette a telefont, mi kimerülten dőltünk vissza az ágyba.
- Ez a két szeretkezés nem merített ki ennyire, mint ezek a pár órás telefonbeszélgetásek- mondta Harry meggyötörten. Felnevettem.
- Van benne valami - mosolyogtam fel rá. - De ha nem vagy annyira túlzottan kimerülve, tehetünk róla, hogy az legyél - simítottam ujjaimmal végig mellkasán. Egy pillanatra becsukta a szemét és élvezte ujjaim finom mozgását. Majd kinyitotta a szemét.
- Mi történt veled? - mosolya kaján vigyorrá alakult.
- Baj, ha kívánom a vőlegényemet? - néztem szemébe csintalanul.
- Hmm. Mond még egyszer! - súgta. Hozzábújtam és a füléhez hajoltam.
- Te vagy a vőlegényem, akihez hozzá megyek feleségül és akit szeretek - súgtam. Megborzongott, majd csípőmet megfogta. Könnyedén emelt fel és ültetett magára.
- Én is szeretlek - súgta, majd szenvedélyesen megcsókolt. És elölről kezdődött minden.
A délután további részében nem hagytuk el a hálószobát, de nagyon az ágyat sem. Ha éppen nem szerelmeskedtünk, akkor csak feküdtünk egymáshoz hozzábújva és élveztük a pillanatot. Ám hallottuk, hogy kislányunk éppen a kulcsot beledugja a zárba és bejön a bejárati ajtót. Gyorsan felugrunk az ágyból. A szekrényhez rohanunk mind a ketten és kikapjuk az első ruhadarabokat, amik a kezünkbe kerültek. Gyorsan felöltöztünk. Pont jókor, mert lányunk nagy mosollyal arcán nyitott be nagy hévvel a szobába.
- Szia kicsim - öleltem meg. Harry nyomott a homlokára egy puszit.
- Igazatok volt. Nem dühítettem fel magam rajta és a 3. óra után már megunta és békén hagyott. A végén ő volt ideges, amiért én nem vagyok az - nevetett jóízűen.
- Na látod. Mi megmondtuk. Ne felejtsd el, hogy anyával mi nagyon bölcsek vagyunk! - húzta ki magát vőlegényem. Felnevettem, majd Darcy felé fordultam.
- Örülök. Nagyon ügyes vagy. Ne is foglalkozz vele ezek után sem. - simítottam végig gyönyörű arcán.
- Nem fogok - rázta a fejét.
- Helyes - mondta Harry, majd megköszörülte a torkát. Egyik kezével átölelte a derekamat. - Figyelj prücsök! Mondanunk kell valamit - mondta Harry. Darcy ijedten nézett ránk, apja komolyabb hangsúlya miatt. Nyugtatóan elmosolyodtam, majd leguggoltam, hogy egy szintbe kerüljünk. Harry is így tett mellettem. Összenéztünk, majd mosolyogva fordultunk vissza lányunkhoz.
- Összeházasodunk - mondtuk ki egyszerre. Darcy lefagyott. Majd mikor meglátta a gyémántgyűrűt a kezemen, felkiáltott és a nyakunkba ugrott. Nevetve kaptuk el.
- Lehetek én a koszorúslány? - kérdezte boldogan.
- A lányok is és te is az leszel - bólintottam. Felvisított és elkezdett örömében ugrálni. Egy idő után Harry megunta lánya túlzott aktivitását, ezért felkapta és az ágyra dobta, majd elkezdte csikizni. Darcy hangosan nevetve mocorgott apja alatt. Amikor Harry engedett neki és engedte, hogy kiszabaduljon karjai közül, apjára ugrott és próbálta az ágyra fektetni. Harry úgy tett, mintha nem tudna erős lánya ellen mit tenni. Darcy kiélvezhette, hogy kicsit csikizheti apját ezzel visszaadva a támadást, de Harry újra elkapta és elindult a birkózás. Hogy Darcy-nak segítsek közéjük ugrottam és mind a ketten Harry-t támadtuk. Mind a hárman hangosan nevettünk. Mint egy boldog család. Természetesen nálunk is voltam ajtócsapkodások, kiabálások veszekedések és kisebb összezördülések is, de ezek mind normális dolgok egy családban. Mondjuk a mi családunk nem mondható átlagosnak. Hiszen hatalmas volt a létszáma kis csapatunknak. Hiszen Dasy-nek és Louis-nak született egy kisfia nem sokkal azután, hogy kibékültünk Harry-vel. Selena, Zayn és Perrie kislánya is megszületett, aki 4 évvel volt fiatalabb Darcy-nál.  Aztán később megszületett Mark, Daniell és Liam fia, akik egymásba szerettek már első látásra és össze is házasodtak. Niall és Emma egy aranyos kislányt - Dianát - tudhat magáénak és már úton van a következő jövevény is. Perrie hamarosan újra életet ad egy csöppségnek, aki a Jason Malik nevet fogja viselni. És ahogy tudjuk Louis és Dasy is terveznek még egy kis lurkót. Danielle-nek túlságosan fájdalmas és kissé kockázatos volt a szülés, így ők egy időre nem szeretnének még egy gyermeket. De kihangsúlyozták, hogy csak egyenlőre. Én is örülnék még egy kisfiúnak, de ezt még nem beszéltük meg Harry-vel. Majd erre is sor kerül.
Este megérkeztek a többiek és kisebb kerti parti alakult ki. A gyerekek fogócskáztak, bújócskáztak és kitudja még milyen játékokat találtak ki maguknak, de jól elvoltak. A gyereknevetés betöltötte az egész kertet, de lehet hogy még a környéket is, és még jobb és meghittebb hangulatot adott az egésznek. Mi felnőttek - papír szerint, de a gyakorlatban még mindig gyerekek, legalábbis a fiúk, és nálunk lányoknál is elérik, hogy újra tininek érezzük magunkat - leültünk a székekbe és beszélgetésbe kezdtünk. Rengeteget nevettünk, hülyéskedtünk. Minden olyan volt, mint régen, azzal a különbséggel, hogy most nem csak Darcy rohangált a kertben, hanem még mellette 4 másik gyerek is élvezte a játékot. Amikor kellőképpen elfáradtak a rohangálásba, minden gyerek az apja ölébe foglalt helyet. A vicces sztorikon, amiket a fiúk meséltek - sose fogytak ki belőlük, mert mindig csináltak újabb és újabb őrültséget - a gyerekek is jót nevettek. Aztán megérkeztek a hatalmas pizzák - egyikünk sem akart felállni az asztaltól, hogy süsse a húst és pucoljon krumplit - és enni kezdtünk. Két kismama is volt az asztalnál, és természetesen volt egy örök haspókunk is Niall személyében, így a 10 családi méretű pizza nem tűnt soknak. És azért mindegyik fiúnak nagy étvágya van, így tényleg nem féltünk, hogy marad akár egy szelet is ebből a nagy mennyiségből. Hangosan nevettünk és boldogok voltunk, hogy a gyerekek is imádták egymást és természetesen a jelenlévő összes felnőttet is. Nem gondoltam volna, hogy lehetek még ilyen boldog. Hogy lehet egy ekkora családom, akik feltétel nélkül szeretnek engem és mindenkit, aki ezen társaság része. Mint ahogy abban sem hittem, hogy egyáltalán van ilyen boldog élet. Ezek mind abban a 4 évben fogalmazódtak meg bennem, amit Harry nélkül kellett eltöltenem. Boldog voltam Darcy-val és a nagyszüleimmel, de mégsem ugyan az. Hiszen van egy vőlegényem, akit teljes szívemből szeretek és ő is viszont szeret. Vannak barátaim, akik a családommá váltak az elmúlt 9 évben. És van egy pótanyukám Emilia személyében. Az életem tökéletes. Nem hibátlan, de kinek kéne hibátlan élet? Abban semmi izgalmas nincsen és ha minden egyes pillanat boldog lenne, akkor egy idő után már meg is feledkeznénk a boldogságról és egyhangú lenne az életünk. A szüleim és a nagyszüleim sírjához rendszeresen kijárunk. Anyuék biztos néznek ott fentről és tudom, hogy örülnek a boldogságomnak és iszonyatosan büszkék a gyönyörű unokájukra, ahogy rám is. Hiszen sikerült elérni az álmomat. Továbbra is pszichológus vagyok. És az álmomnál többet is elértem. Vagyis erről az életről még álmodni sem mertem. Most meg az én életem. Azért bennem van az érzés, hogy anyuék nem ölelhették meg egyszer sem Darcy-t és nem lehetnek az életének szerves részei. De Darcy tud róluk és szereti őket. És meg van arról győződve, hogy majd találkozni fog a nagyszüleivel. Ott fent az égben, ahol a szüleim együtt vannak és boldogok. A mama továbbra is kötöget, apa a konyhában ülve kávézik, miközben olvassa az újságot, a papa pedig a kertben üldögél és olvas, amíg anyu főzi a finomabbnál finomabb ételeket. Mert tudom, hogy ott fönt is van egy olyan ház, amiben régen éltünk. És hogy ott várnak ránk, hogy újra egy család lehessünk.