" Hogy tehetted ezt??!! "

Sziasztok drágák! :)) Köszönöm a segítséget a díjakkal kapcsolatban és a díjakat is köszönöm. Hogy őszinte legyek ezt a részt nem így terveztem. Csak néztem egy ideig a monitort, majd írni kezdtem. Nem terveztem előre mi fog történni csak írtam. Ez lett belőle :)) remélem tetszik majd nektek! :)) Bocsánat, hogy csak most, de most kapott el az ihlet. A díjak tényleg sokat segítenek! :)) És az hogy ti mellettem vagytok és olvassátok a blogot. :)) Köszönöm nektek! :)) Írjatok véleményt. :)) Kíváncsi vagyok, hogy mit váltott ez a rész ki belőletek (ha kiváltott valamit), mert ez a rész most engem is felkavart egy kicsit, vagy hogy mondjam. :)) Jó olvasást! :)) <3

Kata xoxoxox

Ui: Nem teszek be képet, mert remélem sikerült úgy leírnom, hogy kép nélkül is eltudjátok képzelni a történteket.

16. fejezet

- Kicsilány! - kiabált mosolyogva Mike. Erős karjait felém nyújtotta. Nevetve vetettem magam a karjai közé. Ő hosszan szorított magához. 

- Most az egyszer nem szállok vitába a kicsilány miatt. - nevettem. Kibontakoztam az öleléséből és felnéztem az arcára. - Minden rendben van otthon? - kérdeztem aggódva. Elkomorult az arca.

- Igen. - mondta tömören. 

- Mike. Megijesztesz. Mi történt? - fürkésztem ijedten arcát, ami most kemény volt. 

- A nagymamám meghalt. - nézett szemembe. 

- Istenem. Sajnálom. - húztam újra magamhoz és jó szorosan megöleltem, hogy tudja én mellette vagyok. Kezeivel szorosan tartott és lehajtott fejét a vállamba fúrta. Nem ismertem a nagymamáját. De a családjában mindenki nagyon jó ember így ő sem lehetett kivétel. Éreztem egy kis nedvességet a vállamon. Lábujjhegyre álltam, hogy ne kelljen annyira meggörnyednie és könnyebben hozzáférhessen a vállamhoz. Kezemet a hajába túrtam és birizgáltam a tincseit nyugtatásképen. Válla rázkódott. Nagyon szerethette a mamáját, ha így megviselte. Mondjuk ez érthető. Nagy szíve van ennek a fiúnak. Mindenkit szeret. Talán ha van egy-két ember elvétve, akit nem szeret, de annak is megvan az oka. Nem tudom, hogy meddig álltunk itt a bolt közepén. De nem is számított. Meg akartam nyugtatni. Tudatni akartam vele, hogy rám mindig számíthat. Hiszen olyan, mintha a bátyám lenne. Nagyon szeretem Őt. És nagyon rossz ilyen állapotban látni. Mikor már nem rázkódott a válla, akkor kicsit félretoltam, hogy láthassam az arcát. Szemei fájdalmat tükröztek és csillogtak a könnyektől. Kezemmel közrefogtam könnyektől ragadós arcát és hüvelykujjammal letöröltem a még mindig kibuggyanó könnyeket. Nem mondtam semmit. De tudtam, hogy tudja, hogy szeretem és rám bármikor számíthat. Kezét még mindig a hátamon tartotta, de már nem markolta a pólómat. Mondani akartam, hogy zárjunk be és menjünk el valahova, hogy jobb kedvre derítsem, amikor a csilingelő hang megcsapta a fülem és jelezte, hogy vendék jött. Megnyugtató mosolyt küldtem Mike felé, majd az ajtó felé néztem. Mikor megláttam, hogy ki áll az ajtóban megdöbbentem. Mikor arcára néztem, megijedtem. Harry állt ott és vészjóslón nézett a kettősünkre Mikekal. 

- H-Harry mit csinálsz itt? - akadozott a kérdés, de csak sikerült kinyögnöm. De válaszként csak egy kemény pillantást kaptam, majd Mikera nézett. Elindult felénk. Az ereimben megfagyott a vér, amikor elment mellettem és Mike elé lépett. 

- Mit csináltál Alisonnal? Megakartad csókolni igaz? - kérdezte dühtől fojtott hangon. Elakadt a lélegzetem. Valahol belül sejtettem, hogy mire készül, de reménykedtem benne, hogy nem fog megtörténni, amitől most annyira rettegek. - Ő az enyém! Senki másé! - üvöltötte és egy jó erős jobbost bevert Mike arcába. Felsikítottam. Mike hátratántorodott. Kicsit megingott de talpon maradt. Az orrából és a szájából ömlött a vér. Kirázott a hideg. Harry megindult felé. 

- Harry hagyd abba! - kiabáltam rá, de mintha meg sem hallott volna. Megállt Mike előtt. Mike védekezésképen beütött egyet Harrynek. Annyit láttam, hogy valahol az arcán érte az ütés, de nem láttam, mert háttal állt nekem. Harry lefogta Mike kezét és kicsavarta. Mike nem üvöltött. Csak az arca árulta el, hogy mennyire fáj neki, amit Harry csinál. Harry másik kezével - amivel nem Mike kezét fogta - beleütött egyet a gyomorszájába. Nem tudtam mit csinálni, így ráugortam Harry hátára. 

- Engedd el!! Ne bántsd!! - üvöltöttem zokogva, miközben ököllel vertem a hátát. Mike összegörnyedt a hasára mért fájdalomtól és felnyögött. Hányinger kerülgetett. Harry hátrált egy lépést Miketól. Leszálltam a hátáról és Mikehoz rohantam. Egyik kezemet a hátára tettem és lehajoltam hozzá. Felém fordította fejét. Arcán elkenődött a vér, ami a szájából és az orrából fojt. Arca elkínzott volt a vérréteg alatt. Dühös lettem. Nem is kicsit. Visszafordultam Harry felé. Éppen a vért törölte le az orra alól.

- Hogy tehetted ezt??!! - szegeztem neki a kérdést. Megdöbbenés suhant át az arcán. Nem gondolta, hogy ilyen dühös leszek. Ezek szerint mégsem ismer annyira. - Menj el Harry!! Most! - mutattam az ajtó felé. 

- Alison... - kezdett a magyarázkodásba de megráztam a fejem. 

- Nem érdekel! És ezek után te sem! Bántottál egy olyan embert, aki fontos nekem. Amikor jól tudod, hogy ilyenből kevés van. - kiabáltam. Szememből újra elkezdtek folyni a könnyek. A düh leapadt bennem, helyette a csalódottság és a mérhetetlen szomorúság tört a felszínre. 

- Visszacsókoltad volna ugye? - kérdezte már ő is kiabálva. Meghülve néztem rá.

- Te miről beszélsz?? Ha először jól szemügyre vetted volna a helyzetet, akkor láttad volna, hogy Mike sírt. Szüksége volt rám. Ezért öleltem meg!! - ordítottam kikelve magamból. Bántották Mikeot. Miattam. És méghozzá Harry bántotta. Harry arca kifejezéstelen maradt. - Menj el Harry. Soha nem akarlak látni megértetted?!! Többet ne kerülj a szemem elé! - kiabáltam. 

- Ezt te sem gondolod komolyan. Csak a harag mondatja veled. - rázta meg a fejét és hangjából visszavett. Már rendes, normális hangnemben válaszolt. 

- De. Nagyon is komolyan gondolom! Egy agresszív állat vagy Harry!! Csalódtam benned!! Megígérted, hogy megteszel mindent, hogy együtt lehessünk. De pont te basztad el! Ezzel, amit most tettél! - hangomon érezhető volt a keserűség és a csalódottság. 

- Nem. Együtt vagyunk és leszünk is. Tudom, hogy te is ezt szeretnéd. - nézett szemembe. Megráztam a fejem.

- Most már nem. Nem lehetek olyan mellett, akitől félek. 

- Félsz tőlem? - döbbent meg.

- Még csodálkozol? Most verted meg Mikeot. A szemem láttára. Nézz rá. Hiszen vérzik és alig áll a lábán. - mutattam a hátam mögé. Harry arra se méltatta, hogy hátra nézzen. Végig az arcomat fürkészte és próbálta velem megkeresni a szemkontaktust. Engedtem neki. - Menj el Harry és többet ne gyere vissza!

- Ezt már mondtad. Többször is. - mosolyodott el halványan.

- De most komolyan is gondolom. Felfordul a gyomrom, ha rád nézek. - mondtam ki amit azóta érzek iránta, mióta megláttam Mike véres, elkínzott arcát, és ahogy Ő még megütötte egyszer. Hidegvérrel ütötte. Mintha szemén fájdalom villant volna át, de pillanatokon belül visszaváltott keménnyé. Arca végig kifejezéstelen maradt. Percekig még fürkészte az arcom. Majd halványan bólintott egyet és kilépett az üzletből. Az ajtóhoz rohantam. Bezártam és elfordítottam a nyitva táblát a zárva feliratúra. Majd visszarohantam Mikehoz. Még mindig görnyedten állt. A levegőt szaggatottan vette. Megfogtam. Egyik kezét a vállamra helyeztem. Próbáltam segíteni neki, hogy kitudjon egyenesedni, de fájdalmasan felnyögött, ezért inkább hagytam. Elindultam vele a falhoz, majd finoman a fenekére ültettem. Térdét a mellkasa elé húzta és fejét eltakarta közte. 

- Hozok valamit amivel lemoslak és betapasztom a sebeid. - súgtam. Végigsimítottam arcán és felálltam. Az irodából kihoztam egy kisebb vödröt - nem tudom, hogy kerül ide, de abban az irodában még egy halott orosz katona is bujkál valahol - de most jól jött. Besiettem a mosdóba. A férfi előrébb volt így abba mentem be, nem törődve, hogy férfi mosdó. Úgysem látja senki Mikeon kívül. Előtte meg nem szégyellem az ilyesmit. A mosdó egy wc-ből és egy csapból állt. A csap alá nyomtam a vödröt. Kicsit harcoltam vele, mert nem nagyon akart a csap alá férni, de kicsit megdöntöttem és máris jó volt. Megengedtem vízzel. Ránéztem a törülközőre, ami ki volt téve. Tiszta kosz volt. Nem törődve vele, lekaptam a fölsőm és a már vízzel teli vödörbe mártottam. Kimentem a férfi mosdó ajtaján és rögtön Mike felé vettem az irányt, aki ugyan úgy a falnál kuporodott. Most veszítette el a mamáját, aki nagyon fontos volt neki, erre ez a barom most meg szarrá veri. Letérdeltem elé, majd magam mellé tettem a vödröt. Végigsimítottam Mike feje búbján.

- Emeld fel, hogy letudjam mosni a vért az arcodról. - súgtam gyengéd hangon. Felemelte a fejét. Szemében döbbentség csillant, amikor feltűnt neki, hogy melltartóban egy gatyában térdelek előtte, de többet nem is törődött vele. Már többször is látott így. Sokszor medencéztünk együtt az ő medencéjükben vagy csak eljött hozzánk és kiültünk a kertbe napozni. Volt olyan, amikor ott aludt nálunk és a húga is. Olyankor simán levettem előtte a ruháimat, de természetesen csak a pólót és a gatyát. Meztelenül sosem látott még. Nem is fog. Benyúltam a vödörbe a vizes pólómért, majd kicsavartam belőle a vizet. Egyik kezemmel megfogtam az állát, hogy egy helyben tartsam. A másikba a pólót tettem és az arcához közelítettem vele. Először kikerültem a sebeket és csak az arcáról mostam le a vért. Mikor már jól láttam a két sebet - már nem takarta el a vér - elképedtem. Megint átjárta a testem a düh, amitől megdermedtem. Hogy tehette ezt? Mike aggódon fürkészte az arcom. Tudta, hogy közel állok ahhoz, hogy kitörjek és ordítozzak mérgemben. Az aggodalommal és fájdalommal teli szeme lenyugtatott. 

- Kicsit csípni fog. - figyelmeztettem halkan, majd a szájánál lévő sebre tettem a vizes rongyot, ami egykor a pólóm volt. Felszisszent, amikor sebéhez ért a hideg ruhaanyag. - Sajnálom, de muszáj. Nem szabad, hogy elfertőződjön. Mindjárt jobb lesz. - nyugtattam. Próbáltam finoman hozzáérni. De minden alkalommal, mikor újra hozzáért a rongy felszisszent. Amikor már minden vért letöröltem, megláttam a kisebb piros vonalat, ami a szája szélénél éktelenkedett. Nem volt olyan nagy és szerencsére olyan mély sem, de azért eléggé fájhat. A szeménél lévő sebnél is megcsináltam ugyan azt, mint a szájánál. Mikor kész lettem a tisztítással az arcán már egy kisebb vérfolt sem volt. Csak a két seb emlékeztetett arra, hogy mi történt. Eszembe jutott, hogy amikor rendet próbáltam rakni egyszer még régen az irodába - most már tudom, hogy ez lehetetlen - akkor volt egy elsősegély doboz valahol. 

- Mindjárt jövök. - mondtam és felpattantam. A pólómat visszadobtam a vödörbe és az iroda felé vettem az irányt. A szekrényből kivettem a kis ezüst fémdobozt, rajta egy piros pluszjellel - a szekrényben általában rend van, mert ezt nem nagyon használja. Inkább a földre teszi a dolgokat vagy az asztalára - így könnyen megtaláltam, amit kerestem. Visszamentem Mikehoz. Kérdőn nézett rám. 

- Szinte sosem nyitod ki a szekrényt. - vontam meg a vállam. Halványan elmosolyodott. A dobozból kikerestem két sebtapaszt és leragasztottam a sebeket, hogy ne érje kosz. Mikor kész lettem, a szemetet összegyűrtem a sebtapaszos dobozt meg visszatettem a dobozba. 

- Köszönöm. - nézett rám hálásan Mike. Bólintottam egyet halványan. Kidobtam a szemetet, majd visszatettem a dobozt a szekrénybe és újra Mikehoz mentem. Még mindig a falnál ült, csak már nem volt görcsben a teste. 

- Nagyon fáj? - kérdeztem félénken és aggodalmasan.

- Nem vészes. Már jobb. Köszönöm. - mosolygott rám halványan. 

- Annyira sajnálom. - egy könnycsepp utat tört és lassan végigfolyt arcomon és a mellemre esett és eltűnt a melltartómba. 

- Gyere ide kicsilány. - nyújtotta felém egyik karját. Elfogadtam és leültem mellé. - Nem a te hibád. - súgta, miközben letörölt még egy könnycseppet.

- Mind a ketten tudjuk, hogy az enyém. - súgtam erőtlenül, lelkifurdalással teli. 

- Honnan ismered? - kérdezte. Nem állt velem vitába. Tudta, hogy bármit mond úgyis magam hibáztatom érte.

- Nemrég ismertem meg. Összejöttünk. - a részletekből jobb kihagyni. Azt nem kell tudnia, hogy erőszakoskodott velem, mert akkor biztos megkeresné és verekedne vele. Mike erős, de nem olyan mint Harry. Harryt kiképezték. Tanították a harcművészetre. Mikenak nem sok esélye lenne ellene...

- Értem. 

- Nem tudtam, hogy ilyenre is képes. Nem gondoltam volna róla. - szememből már patakban folyt a sós víz.

- Semmi baj. - simított végig a hátamon, majd magához húzott. Óvatosan - vigyázva a hasánál lévő sérülésre - megöleltem. 

- Annyira sajnálom. Kérlek ne haragudj rám. - súgtam halkan. Még mindig nem engedtem el. 

- Nem baj. Minden rendben lesz. Nem haragszom. - súgta vissza. 

- Szeretlek Mike. 

- Én is kicsilány. - halványan elmosolyodtam. Nagyon nagyot csalódtam Harrybe. Olyan oldalát mutatta, amit még sosem láttam senkitől. Megverte Mikeot, akiről tudta, hogy fontos nekem. Igaza volt. Tényleg többször is mondtam, hogy többet nem akarom látni. De most így is éreztem. Tényleg undorodtam tőle.