Múlt 1.rész

Hy Everyone!! :DD Jóó hír! :DD Anyu nem tiltott el! :D Szóval tudom hozni a részeket!:DD Köszönöm, hogy drukkoltatok :D És a kommanteket is! :DD Ez a rész kicsit más lesz, mint a többi. Próbáltam jól megírni, hát nem tudom, hogy sikerült. Nekem nem ez lesz a kedvenc részem, de azért remélem Nektek tetszeni fog :DD Rövid, de ha ennél hosszabb akkor már túlerőltetett lett volna. Szerintem. Szóval ez kis rövidke fejezet lett :D két részre osztottam, mert  következőben más lesz a főszál, de akkor is a múlttal kapcsolatban fognak dolgok kiderülni valakiről.. :)) Itt most Alison múltja lesz a fő szál :D Iratkozzatok fel és komizzatok! :DD Pusszantalak titeket! :D / Már nincs sok a sulibóól *.* / :DD

                                                                                                    Kata Xxxxx

10.fejezet

- 1 éve... - kezdtem, de elcsuklott a hangom. 

-Nem muszáj elmondanod, ha nehéz neked. - gyengéden végigsimított az arcomon. Nem szóltam semmit, csak nemet intettem a fejemmel. Nagy levegőt vettem és folytattam.

-Egy éve egy autóbalesetet szenvedtem.... - hangom megint megbicsaklott, de folytattam. - az apámmal. Ő a kórházban meghalt. - szememből a könnyek csak folytak és folytak. Mintha, sosem tudnának elfogyni. Lecsuktam szemhéjaim, hátha így megtudom állítani őket, de makacsul csurogtak tovább. Végig az arcomon, majd az államon lefolytak és az ölembe potyogtak. Harry ujját éreztem arcomon, ahogy hüvelykujjával simogatja arcom.

- Mi történt? - kérdezte kicsit félénken. Gondolom nem tudta, hogy reagálok majd rá. Szeme olyan gyengédséget és együttérzést mutatott, hogy tudtam, neki mindent elmondhatok.Nem fog megvetni és meggyűlölni, mint ahogy mások tennék. Érezem, hogy Ő nem fog elítélni. 

-Együtt töltöttünk egy hétvégét. - kezembe vettem a nyakláncot és megszorítottam ujjaimmal. Az ujjaim kezdtek fehéredni, de nem érdekelt. Ezt a folyamatot néztem egész végig, amíg beszéltem, hogy ne kelljen a szemébe néznem. -Sokat dolgozott. De anyára és rám mindig volt ideje. Úgy intézte, hogy mindig legyen... Anya azon a hétvégén a kórházban dolgozott. Nem engedték el, így csak ketten mentünk. Nem tudom a település nevét, de gyönyörű volt. Nyugodt és békés. Még ennél a városnál is békésebb. Egy faházban szálltunk meg. Ha kiléptél a házból, egy tó partján találtad magad. Mintha a nappaliban lett volna a part. - szemem előtt megjelentek az emlékképek. Úgy éreztem, mintha megint ott lennék. - A meleg homok simogatta a talpad, ahogy kicsit elsüllyedtél a puha talajban. A víz tiszta volt. Lehetett látni a benne úszkáló halakat. A parton ülve néztük meg a naplementét. Elképesztő volt, ahogy a vízen tükröződött a narancssárga nap. Narancssárga csíkokat hagyva maga után az égen. Annyira gyönyörű volt. Megbabonázott. És ahogy apu az ölébe ültetett, ahogy már születésemtől fogva mindig is tette. Akkor 16 éves voltam, de nem érdekelte, ahogy engem sem. Mindig azt mondta, hogy 40 évesen is az Ő kicsi lánya leszek. És akkor is így fog az ölébe ültetni. - ahogy tudatosult bennem, hogy akkor már nem fog az ölébe ültetni, sőt sohasem, szememből megint megeredtek a könnyek. - Az a gyönyörű és tökéletes nap után történt minden. - nagy levegőt vettem. - Ritkán vitatkoztunk. Mindennél és mindenkinél jobban szerettem/szeretem aput. Bíztam benne és tudtam, hogy mindig igaza van és csak jót akar nekem. Voltak alkalmak, amikor ellentmondtam neki. Akkor alakultak ki kisebb viták köztünk. De hamar rájöttem, hogy neki volt igaza és bocsánatot kértem. Sosem mondta azt, hogy "Látod, én megmondtam." . Csak örült neki, hogy végül mindig jól döntöttem. - egy halvány mosoly jelent meg az arcomon a könnyfátylon keresztül. De hamar el is tűnt onnan. Mintha ott sem lett volna. - Ott, akkor a kocsiban nem adtam neki igazat. Egy fiúról vitatkoztunk. Járni szerettem volna a sráccal, de apu ellenezte. Azt mondta, hogy nem akarja, hogy olyan legyek mint a srác. Drogos, piás és csavargó. Dühös lettem. Akkor még nem láttam de, hogy igaza van. Hisze nem ismerhette a fiút. Mérges lettem, mert azt éreztem, hogy ő irányítja az életemet helyettem. És azt mondtam neki hogy... - itt felzokogtam. Harry megölelt. Egy kis ideig hagytam, majd eltoltam. - Azt mondtam neki, hogy gyűlölöm, mert mindig beleszól az életembe. - szavaim akadoztak. Hangom remegett és erőtlenül csengett. - Amikor ezt kimondtam rám nézett. Ezért vette el a szemét az útról. Ezért nem látta a felénk közeledő teherautót. Miattam történt minden. Miattam halt meg. - hangosan zokogtam. Legszívesebben kiabáltam, ordibáltam volna. De nem volt erőm. Csak zokogtam és zokogtam. A fájdalom, veszteség és a bűntudat egyszerre nehezedett rám. Már nem tudtam tartani a nagy súlyt, így tehetetlenül engedtem, hogy rám zuhanjon és maga alá temessen. A torkomat égették az eddig ki nem mondott szavak. Harry megfogta a derekam és magához húzott.

 Fejemre tette egyik kezét. Finoman a mellkasára húzta arcomat, majd elkezdte simogatni a hajamat. Másik kezével a derekamat fogta közre és szorított magához. Fejemet belefúrtam mellkasába és átöleltem felsőtestét. Ujjaimmal a pólóját markoltam. Kapaszkodtam belé.

- Ssss. Nyugodj meg. Minden rendben. - súgta halkan a szavakat. 

-Azt mondtam neki, hogy gyűlölöm. Ezek voltak hozzá az utolsó szavaim. Ha láttad volna a szemében a mérhetetlen fájdalmat és csalódottságot, amikor rám nézett. - zokogtam mellkasába. A képtől kirázott a hideg és már reszkettem. 

-Tudta, hogy csak felindulásból mondtad. Tudta és most is tudja, hogy nagyon szereted Őt. - szavai olyan jól estek. Tudtam, hogy ő nem fog megvetni. Hinni akartam neki. Nem mondtam semmit, csak tovább szorítottam magamhoz. Engedtem, hogy simogasson és nyugtató szavakat duruzsoljon a fülembe. Nem tudom meddig ültünk ebben a pózban. Nem is számított. Amikor szorításom gyengült, és markom sem fogta már közre pólóját - hátára tettem kinyílt tenyerem - már finoman viszonoztam gyengéd, mégis szoros ölelését. Érezte, hogy már nem markolom, így elengedett, de csak annyira, hogy lássa arcom. Kezét elvette hajamról és arcomra simította. Már nem zokogtam. A könnycsatornáim is kiapadtak. Csak szipogtam. Zöld szemébe néztem. Nem sajnálat, nem is megvetés, hanem együttérzés csillogott a szemébe.

- Jobban vagy? - kérdezte gyengéden. Bársonyos hangjára kellemesen megborzongtam. Bólintottam egyet, majd újra hozzá bújtam. Nyakába temettem arcomat. 

- Köszönöm. - súgtam halkan fülébe, miközben tarkóját átfontam karjaimmal. Mindkét kezét a derekamra tette és viszonozta ölelésem. Ez inkább ragaszkodó és szükséges ölelés volt. Szükségem volt erre. A közelségére. Rá volt szükségem.Egy idő után elváltam tőle annyira, hogy az arcára lássak.
- Harry. - kezdtem. Gyönyörű zöld szemei kíváncsian néztem rám. - Kérdezhetek valamit? - kérdeztem bizonytalanul. Bólintott és már nem csak szeme, hanem arca is kíváncsiságot tükrözött. - A szemedben együttérzést láttam. - súgtam halkan. Döbbenet ült ki az arcára. Nagyot nyeltem.  - Te is átéltél már hasonlót? - tettem fel a kérdést félénken. Arca elkomolyodott. Lehet, hogy nem szabadott volna megkérdeztem, hiszen nem tudtam, hogy mit válthatok ki belőle. De többet akartam róla tudni, és már úgy sem tudom visszavonni.
- Igen. - hangja halk volt, de mégis némi élt hallottam ki szavából.
- M - Mi történt? - dadogtam zavartan. Hosszan nézett rám. Gondolom gondolkozott, hogy elmondja-e vagy ne. Türelmetlenül és egy kis idegességgel vártam válaszát.