Kérlek Louis.

Sziasztok Drágák! :)  Hát ez a rész nem lett az igazi... De kellenek ilyen unalmasabb, semmit érő részek, ami előkészíti a csattanót... Egyre kevesebb visszajelzést kapok, ami kétségbeejtő. Ennyire nem jók a részek? Kérlek írjátok meg azt is, ha nem tetszik és hogy mi nem tetszik benne. Úgy tervezem, hogy most már jobb részek lesznek... Vagyis remélem. :) Kérlek írjatok. :)

Kata Xx

Ui.: Nektek, hogy tetszett a Best Song Ever klipje?? :D Én imádom *.* <3

20. fejezet

Reggel az órám hangos zenélésére keltem fel. El is feledkeztem arról, hogy iskola van. Eszembe jutottak a tegnap történtek. Mike, ahogy fájdalommal az arcán összegörnyedve szenved Harry ütéseitől. Ahogy megtisztítottam a vértől és hazavittem. Ahogy Louis megjelent szinte könyörögve, hogy segítsek Harrynek. Ahogy Harrybe szúrják a kést. Majd veszekszünk. Remélem csak egy rossz rémálom volt az egész. Egy nagyon tartalmas és részletes rémálom... Fáradtan és kimerülten kászálódtam ki az ágyból. A fejem kicsit lüktetett de kibírható. Bementem a fürdőbe, hogy lássam, hogy nézek ki. Hát nem kellett volna. A hajam, mint egy szénaboglya, a sminkem elkenődve és ha ez nem lenne elég a szemem alatt nagy szürke karikák villogtak. Remek. Ennél jobb reggelem sem volt mostanában. Lemondóan sóhajtottam és inkább kivonultam a fürdőből, hogy ne is lássam magam. Lecammogtam a konyhában. Anya megint nem volt itthon. Tudom, hogy miattam dolgozik ennyit, de azért ez már túlzás. Kitöltöttem a kávét és úgy ahogy volt - feketén - megittam. A keserű íz ellepte a számat, majd a meleg a nyelőcsövemen csúszott végig, bele a pocimba. Kirázott a hideg. Talán még sem volt olyan jó ötlet. Most kétszer is moshatok fogat, hogy eltűnjön ez a keserű íz a számból. De legalább már kevésbé érzem magam mosott rongynak. A hasam megkordult. Már nem is emlékszem mikor ettem utoljára. Kivettem egy almát a többi közül és felmentem a lépcsőn. A fürdőbe visszatérve lemostam a sminkem, kifésültem a hajam - viszlát egy maroknyi hajszál - majd próbáltam egy kis sminkkel eltakarni a karikáimat, amik a kialvatlanságom jelei. Talán tényleg álmodtam az egészet és ezért nézek ki ahogy. Ez a kis reményszál bekúszott a szívembe és rávettem magam, hogy elhiggyem. Miután kész lettem és boszorkányból, varázsoltam magam olyanná amilyen vagyok, a szekrényem előtt megálltam. Kitártam az ajtót és megnyugvást éreztem. A sok tornacipő, a más más stílusú, de mégis passzoló ruhák látványa megnyugtatott. Kilestem az ablakon. Esett az eső. Ez csöppnyi boldogsággal töltött el. Imádom az esőt. Kis gondolkozás után kiválasztottam a megfelelő ruhát.

 

Felvettem hozzá a fehér magas szárú  tornacipőmet és kész is vagyok. Dasy ma nem jön ide, mert Louissal találkozik és ő viszi el a sulihoz. Valami biztos alakul köztük, aminek nagyon örülök. Louis rendes srác, csak rossz barátot választott. Így, hogy megint eszembe jutott a zöldszemű, göndör hajú és szívdöglesztő mosolyú fiú a hasam görcsbe rándult. Talán most ő is ott lesz. Talán tényleg ez az egész csak egy rémálom volt. Gyorsan bedobtam a cuccom a Convers oldaltáskámba és már rohantam is le a lépcsőn. Készítettem egy szendvicset, belenyomtam a táskámba és már kint is voltam a ház előtti verandán. Az eső friss illata, ahogy a vizes aszfalt illatával keveredik, bekúszott az orromba. Az utcán mindenkinél esernyő volt, amivel védekezett a vizes haj és az elázott ruha ellen. Engem ez mind nem érdekelt. Szeretem, ahogy a cseppek végigfolynak arcomon és elárasztanak. Úgy esett, mintha dézsából öntenék. Nagy levegőt vettem, hogy a tüdőm megteljen az illattal és elindultam. A suli elé érve már csurom víz voltam, de nem nagyon foglalkoztam vele. A szívem gyors vágtába kezdett és a tenyerem izzadt - már ha ez lehetséges a hideg esőtől - és a gyomrom görcsbe rándult. Egy pillanatra megtorpantam, hogy körülnézzek. A diákok rohanva özönlöttek be a suliba menedékért az eső elől. Csak két ember állt a lépcső előtt, olyan nyugalommal, mintha nem is esne és szép napos idő lenne. Csak két ember és az egyiknek hosszú haja van. Ami azt jelenti, hogy Dasy és Louis. Senki más. A térdem megremegett és elöntött a félelem, hogy nem is álom volt az egész és Harry azért nincs itt, mert gyógyul. Nagy levegőt vettem és elindultam feléjük. Amikor már 5 méterre voltam tőlük Dasy észrevett és nagy vigyorral az arcán integetett. Sután mosolyogva intettem vissza. Louis felém fordult. Arca kifürkészhetetlen volt, legalábbis ebből a távolságból. Mikor odaértem Dasy megölelt köszönésképpen. Louishoz fordultam. Kétségbeesve néztem rá. Odahajolt hozzám - mintha észre sem vette volna könyörgésem a válaszokért - adott két puszit és megölelt. Az ölelés kissé váratlanul ért, de visszaöleltem. 

- Suli után beszélünk. - súgta a fülembe, miközben még mindig nem engedett el. Akkor mégis feltűnt neki a kétségbeesésem. Halványan bólintottam egyet - talán megérzi a vállánál - majd kibontakoztam az öleléséből. 

- Hol van Harry? - kérdezte Dasy. Ijedten néztem Louisra. Nem tudom, hogy mit lehet elmondani és mit nem. Louis rám nézett egy pillanatra, majd Dasyhez fordult.

- Már dolga van. Most nem tudott eljönni. - mondta. Mintha az arcán szomorúság villant volna át. Vagy azért, ami Harryvel történt - mert most már biztos vagyok benne, hogy nem álmodtam - vagy azért, mert nem akart Dasynek hazudni. De muszáj volt. Dasy nem folyhat bele ebbe az ügybe, mert veszélyes is lehet. Éreztem, hogy Dasy rám néz. Bólintottam egyet, hogy megerősítsem Louis állítását. 

- Hm. Oké. Akkor máskor találkozunk. - rántotta meg a vállát barátnőm. Halkan kifújtam a levegőt megkönnyebbülésembe.

- Na lányok menjetek be, mert elkéstek. - nézett ránk Louis. Odalépett Dasyhez és megölelte. Egy puszit nyomott a homlokára. Ezt megmosolyogtam. Olyan aranyosak. Dasy elpirult. Louis nekem is adott két puszit, és már ment is. 

- De aranyoos. - öleltem meg Dasyt örömömben.

- Tudooom. - ölelt vissza. Felnevettem, amikor elkezdett ugrándozni. Én is ugrándoztam vele és élveztem, ahogy az eső teljesen eláztat minket. Úgy léptünk be a suliba, mintha most jöttünk volna ki egy medencéből ruhástul mindenestül. Páran megnéztek minket a folyosón, majd röhögtek jó hangosan, de már nem foglalkoztunk velük. Általában ez van.

Az órák unalmasan teltek és egyre idegesebb voltam, mert az órák vége annyit jelent, hogy Louissal beszélek. Féltem, hogy mit mondhat. Amikor láttam Harryt, egész jó állapotban volt, szóval nem hiszem, hogy valami baja lenne. Hacsak... Nem. Nem. Arra nem lenne képes. Biztos nem ölné meg magát. És Louis sem lett volna ennyire nyugodt. Vagy csak Dasy miatt játszotta? Nem. Alison verd ki a fejedből ezeket a rémtörténeteket!! Dasy többször is kérdezte, hogy miért vagyok ilyen feszült. Azt mondtam, hogy mostanában nem alszok valami jól és anyuval is vitatkoztam. Nem szeretek, sőt utálok neki hazudni, de nem mondhatom el neki az igazat. Most még biztos nem.Az utolsó óráról is kicsöngettek. Erőt vettem magamon és nem futottam ki a suliból, mint egy őrült, pedig legszívesebben ezt tenném. Mintha évekig tartott volna, hogy kiérünk az iskolából. Dasy egész nap csacsogott semmiségekről. De egyáltalán nem idegesített. Sőt örültem, hogy ő boldog. A nap sütött és csak a nedves aszfalt mutatta, hogy reggel milyen zuhé volt. Louis ott állt a suli előtt. Odamentünk hozzá. 

- Sziasztok lányok. - köszönt mosolyogva. Adtam neki két puszit, Dasy meg a homlokára kapott. 

- Dasy most beszélnem kell Alisonnal. Nagyon fontos. Harryről van szó. - mondta Louis.

- Értem. Menjetek csak. - mosolygott Dasy. Louis odalépett hozzá és valamit súgott a fülébe. Dasy teljesen vörös lett és nagy mosoly jelent meg az arcán. Nem tudom mit mondhatott neki Louis, nem is az én dolgom, de így biztos nem gyanakszik majd. Remélem meg sem fordult a fejébe, hogy én meg Louis... Huh hát az elég fura és érdekes lenne. Na meg persze lehetetlen. 

- Menjünk. - lépett elém Louis. Megöleltem Dasyt, majd elindultam Louis oldalán a kocsijához. Amikor megláttam a kocsit a hideg kirázott. Amikor utoljára ültem benne akkor... Nem Alison! Nyugi. Beszálltam az anyós ülésre. Megvártam amíg Louis is beül. És nem bírtam tovább.

- Louis, ugye jól van? - kérdeztem fojtott hangon. 

- Igen. - hangja kemény volt és nem is mosolygott. Nyeltem egy nagyot. 

- Akkor mi a baj? 

- Beszélned kell vele. - nézett rám a szeme sarkából egy pillanatra. 

- Nem. - ráztam meg a fejem. 

- Alison. Fontos vagy neki. Muszáj megbeszélnetek, hiszen neked is fontos. 

- Nem. - ismételtem magam. 

- De...

- Nem Louis! Elegem van! Elegem van a kifogásokból a hazugságokból és a titkolózásokból. Kedvelem őt, de nekem ez sok. Nem akarom látni most egy ideig. - mondtam kissé hangosabban, mint szerettem volna. - Kérlek Louis. Kell egy kis gondolkodási idő. - mondtam halkabban. 

- Rendben. Megmondom neki, hogy ne keressen. 

- Köszönöm. - súgtam halkan. Ezt tartottam helyesnek. De valahol mégis elszomorított, hogy egy ideig nem fogom látni. De tényleg idő kell. Sok dolgot kell megemésztenem. 

- Itt vagyunk. - mondta Louis. Kinéztem az ablakon és a bolt volt előttem.

- Köszönöm Louis. Mindent. - súgtam halkan. Rám nézett és biztatóan elmosolyodott. 

- Holnap találkozunk. - mondta. Kiszálltam a kocsiból és már mentem is a boltba. Mike ott volt a pult mögött. Volt egy-két lila foltja, ami úgy hatott rám, mintha pofon vágtak volna. Nagy levegőt vettem. 

- Szia kicsilány. - mosolygott rám Mike. Köszönésképpen szorosan megöleltem. Rám mosolygott. Visszamosolyogtam, majd beálltam dolgozni.