38. fejezet

Fájdalom


Hali olvasók! :) <3 Egy nagyon nagyon jó estén vagyok túl! :) Pár barátommal csaptunk egy kisebb szülinapi összejövetelt! :) Egyszerűen eszméletlen volt. *-* és kaptam egy olyan nyakláncot, amilyen Harry-nek is van/volt *-* A papírrepülős! :) És annyi csokit meg minden dolgot, hogy eszméletlen volt *-* na meg a barátaim! :) rájuk nincs szó! :D egyszerűen IMÁDOM őket! :) <3 /bocsánat a fölösleges dumáért, de késztetést érzek, hogy megosszam veletek. nem tudom miért/ Ezzel a résszel én nagyon nem vagyok megelégedve, de azért remélem tűrhető... Köszönöm az előzőhöz írt komikat! <3 :) És bocsánat, hogy ilyen késő este jelentkezek, de leragadtam az x-faktor előtt... :$ :) Kissé fel is idegesítettem magam rajta, de nem baj. :D További jó hétvégét és remélem, hogy jól vagytok! <3 :) 

K Xx.

Úgy gondolom, hogy a penge, borotva vagy a többi éles tárgy azért durva lenne. Fájdalmat akarok és nem halált. Magam alatt vagyok az igaz és nem is kicsit, de azért nem ennyire, hogy felvágjam az ereim. Úgy gondolom, hogy az öngyilkosság egyben bátor de egyben gyávaság is. Az olyan ember, aki ilyen dolgot követ el menekül a gondok és a fájdalmak elöl. De nem vetem meg őket. Hiszen ez a kettősség. Ha ez megvan valakiben az... nem is tudom... Furcsa, de közben elgondolkodtató. Hiszen nagy lelki erő kell hozzá, hogy megtedd. Ezért nem is értem teljesen, ha ez az erő megvan, akkor miért törik meg egy nagyobb vagy akár kisebb gond miatt. Egyszer nekem is megfordult a fejemben, hogy penge segítségével véget vetek mindennek. Ott álltam a fürdőben a csuklóm fölé tartva egy szikét, de nem volt bátorságom megtenni. Pedig csak egyetlen egy erőteljesebb csíkot húzok a kitapintott jó helyre és perceken belül a fájdalomnak vége szakad és jön a végtelen békesség. De ha akkor 1 évvel ezelőtt megteszem, most nem ismerném Harry-t. Úgy haltam volna meg, hogy nem tapasztaltam volna meg a világ és az élet legszebb és legnagyobb kincsét. A viszonzott igaz szerelmet. Mert a mi szerelmünk igaz volt. És még most is az. A merengésből felébredve megint a hideg ürességgel találtam szembe magam. Még arra sem voltam képes, hogy az arcom egy fájdalmas fintort vegyen fel. Csak álltam megmerevedett arccal és vártam, hogy felmelegedjen a hajvasaló. Igen a hajvasaló. Gyerekes, de a célt eléri. Fájdalmat ez is tud okozni. Remélem. Amikor már kellőképpen felforrósodott, pontosabban 230°-ra, letérdeltem és a kezembe vettem a meleg szerkezetet. Gépiesen nyúltam a kerámia részéhez. Megmarkoltam. Először semmit nem éreztem. Már kezdtem elveszteni a reményt, hogy minden érzést kiölt belőlem egy pillanat alatt, amikor a kezembe éles, égető fájdalom nyílalt. Kezemet továbbra is ott tartottam, majd felordítottam. Az arcomról gyorsan peregtek le a könnycseppek és útjuk a combomon ért véget. A gatyám hamar átázott egy kisebb foltban. De nem érdekelt. Éreztem fájdalmat! Sírtam. Amikor ez tudatosult bennem eldobtam a hajvasalót jó messzire. A nagy lendülettől még az áramból is kiszakadt. De nem érdekelt. Ugyan ott térdeltem ahol eddig és fájdalmasan, hangosan zokogtam. Kibaszottul fájt a kezem, de ez mind eltörpült a lelki fájdalom mellett. Mintha a szívemet tépte volna ki azzal az egyetlen egy mondatával. "Menj a francba!" Ezek a kegyetlenül fájdalmas szavak beleégették magukat a tudatomba és folyton mondogatták, hogy biztos emlékezzek rá. Hogy elveszítsem azt a csöppnyi reményt, hogy ez az egész egy nagyon rossz rémálom és nemsokára felkelek és azt érzem, hogy szerelmem karjai körém fonódtak az éjszaka folyamán és azóta is ott tartanak. Közel magukhoz. De ez már nem lehetséges. Ő elment. Talán örökre. Nem tudom meddig feküdtem a padlón zokogva, hogy rájöjjek valamire. Nem hagyhatom el magam. Nem lehetek emiatt lelki beteg. Erősnek kell maradnom. Dasy, Louis és magam miatt is. Ülőhelyzetbe küzdöttem magam. És ekkor jött el az a pillanat, amikor megéreztem a tetteim következményét. Felugrottam és gyorsan a fürdőbe szaladtam. Már felhólyagosodott tenyeremet a hideg víz alá tettem, noha tudtam, hogy javítani már nem sokat javít rajta, de legalább lehűti egy kicsit. Amikor a jeges víz nagy erővel zúdult a tenyeremre, halkan felszisszentem. Beharaptam a szám szélét, hogy ne kiáltsak fel hangosan. Ha már megcsináltam, akkor egy kurva szó nélkül tűrjem is el. Jó sokáig álltam ott a csap előtt, kezemre a hideg vizet engedve. Elzártam a csapot. A tenyerem nagyon fájt. De legalább ráébresztett arra, hogy még mindig ember vagyok érzésekkel. Még akkor is, hogy ha ez az érzés csak a fájdalom. És arra is, hogy erősnek kell lennem. És az is leszek. Ha apu halálát is túléltem, ezt is sikerülni fog. Ezekkel az ösztönző gondolatokkal vetkőztem le és álltam a zuhany alá. Nem volt kellemes érzés, amikor a forró víz a tenyeremhez ért, de próbáltam nem törődni vele. Gyorsan letusoltam - minél előbb, mivel már tényleg nagyon fájt a tenyerem -, majd felvettem a pizsimet, ami Harry utazása előtt itt hagyott pólóból és egy cicagatyából állt. A kezemet megint a hideg víz alá tettem egy kisebb időre, majd gézt vettem elő a fehér szekrényemből, ami sok lányos dolgot rejt. Bekötöttem a kezem - próbáltam nem hangot adni fájdalmamnak - és lefeküdtem az ágyba. Igen. Már este volt. Talán már éjszaka is, hiszen az ég éj feketébe burkolózott és a Napot felváltotta a Telihold. Nem húztam el a függönyt, mert az ágyamon feküdve pont ráláttam a gyönyörű égitestre. Lekapcsoltam a villanyokat. Az egyetlen fény, ami elárasztotta a szobát az a Hold gyönyörű ezüstös fénye. Csak feküdtem az ágyon és csodáltam, ahogy az ezüst csóva utat tör az üvegen át és megvilágítja a testem.

Eszembe jutott, hogy milyen lehetne Harry karjaiban élvezni mindezt. Miközben suttog a fülembe. Talán szerelmes szavakat, de lehet hogy csak hülyeségeket, amin én hangosan felnevetek. Majd a holdfényben szeretkezünk. A fakó, ezüstös fényben csodálni arcát. A szívem ezekre a képekre és gondolatokra kifacsarodott és egy makacs könnycsepp lefolyt arcomon. Türelmetlenül és kissé mérgesen töröltem le azt. De több ezer követte így nem tudtam mit tenni. Fejemet a párnára tettem és csöndben, hangtalanul sírtam. Sirattam a szerelmem elvesztését és ezzel együtt a boldogságom kapujának kulcsát is. Nagy erővel becsapta a kaput, a kulcsot elfordította és zsebre tette. Azt is vitte magával. Jó hosszú idő után, de sikerült álomba sírni magam. 

Harry

Felidegesített. Nagyon is! Legszívesebben tomboltam volna. Mindent és mindenkit szétvertem volna. A kormányt úgy szorítottam, hogy ha ellehetne törni akkor megadta volna magát erős szorításom alatt. Az agyam elöntötte a vörös köd. Csak a haragot láttam. Semmi mást. Tudtam hova kell mennem. A megengedettnél sokkal többel szántottam az utakat, de ez sem érdekelt. Minél előbb szükségem volt arra, hogy odaérjek ahova kell. Amikor leparkoltam az épülettel szemben lévő parkolóba, leállítottam a motort és durván csaptam be magam mögött a kocsi ajtaját. Lezártam és nagy léptekkel mentem az omladozott épület felé. Beléptem a vaskapun. Az izzadtság bűze megcsapta az orrom, de ez bármily undorító, örültem neki. Régen éreztem már és régen jártam már ezen a helyen, ahol annyiszor kiadtam magamból a haragom és minden gyűlöletem. Ha ez a hely nincs, talán már én sem lennék. 

- Harry! - kiáltott fel egy női hang mellőlem. Az ismerős hang irányába fordultam. Sue mosolyogva jött felém. - Hát itt vagy? 

- Ja. Bizonyára. - válaszoltam flegmán, kissé keményebb hangon, mint amit megérdemelt volna. De meg sem rezzent ettől a viselkedéstől, hiszen mindenki így ismer. Egy félelmetes vadállatnak hisznek. Kivéve 3 embert. Louis, Dasy és Alison. Csak ők ismerik az igazi énemet. Alison gondolatára a kezem ökölbe szorult. Sue a kezembe nyomta a szekrényem kulcsát. Biccentettem egyet, majd azzal a lendülettel berobbantam az öltözőbe. Ott több ember is köszöntött. Hetykén köszöntem vissza, nem nézve az illetőt. Nem érdekelt, hogy kik vannak itt. Sok fickót ismerek innen. Sőt. Szinte mindenkit, de most senkihez nincs kedvem. Ledobáltam magamról a cuccokat és a szekrényemből elővettem egy lenge térdgatyát és egy fehér, kinyúlt pólót. Felvettem az elnyűtt, elhasználódott sportcipőm és magam után becsapva a szekrény ajtaját, hagytam el az öltöző területét. Sue felkínálta a kesztyűt, de nem volt rá szükségem. Azt akartam, hogy holnap fájjon a kezem. Hogy tudjam, én megpróbáltam mindent azért, hogy lenyugtassam magam. A bokszzsák elé álltam és minden dühömet, haragomat és minden bennem kavargó érzéseket belesűrítettem az ütések erősségébe. Az izmok a karomba feszültek és egy idő után a kezem is sajgott, de ezek mind nem számítottak! Felejteni! Ez a cél. Tudom a legtöbb pasi úgy felejt, hogy leissza magát. Én nem. Nekem az csak 1 éjszakára segít. Az utána lévő nap meg még szarabbul vagyok a másnaposság miatt, mint az ok miatt amiért leiszom magam. Nem azt mondom, hogy a piálás nem jó. Mert én is rengeteg buliban részt vettem már és sokszor be is rúgtam. De csúnyán. És mindig egy meztelen nő mellett tértem magamhoz. Ez most nem fordulhat elő. Hiszen még mindig szeretem Alison-t a francba is! Még így is, hogy ezt tette! Hogy kielemezte édesanyámat. Hogy kísérletezzen rajta. Hogy kipróbálja, hogy hogy feküdne neki a pszichológusi szakma! A kurva életbe! Hogy tehette ezt?! Egyre erősebben ütöttem ezt a kibaszott zsákot, de a dühöm csak egyre nőtt. Ez nem lesz elég. Nem csillapít semmit. Még az árulás és csalódottság fájdalmát sem, ami egyre jobban csak szította bennem a haragot. És ekkor jött a megváltás. 

- Hé H!! - legtöbben így ismernek. Hogy H. Többsége szerintem még a teljes nevemet sem tudja. De ez nem zavar. Leszarom, hogy mit gondolnak. És tetszik is, hogy tartanak tőlem annyira, hogy tudják: velem nem szabad kekeckedni. Abbahagytam a zsák püfölését és kissé lihegve fordultam a hang irányába. Damon állt előttem. 

- Mondjad! 

- Jössz egy körre? - biccentett mosolyogva a ring felé. Pont kapóra jött. Nem mondtam semmit, csak elindultam. Hallottam, hogy összepacsizott pár haverjával. Azt hiszi, hogy szar vagyok, mivel már jó ideje nem jártam ebben a kis edzőteremben. Hát téved. És most pont szar kedvembe talált meg, szóval nem fogok finomkodni. Felugrottam a ringbe. Megvártam míg Damon is felér. Jack, az egész kóceráj feje is feljött utánunk, mint bíró. Egy ideig fürkészett a szemével, de nem nagyon hatott meg. Amikor kimondta azt a bűvös szót, a kezem rögtön elindult. 

wáááá *-* nem bírom ki, hogy ide ne írjam ki a nagy élményem! :) Egy híres Facebook 1D oldalon láttam a blogom, hogy egy lány belinkelte "nagyon jó, és sokat látogatott blog" cím alatt... :D Hát amikor megláttam a linket... Rá is kattintottam, hogy biztos az én blogom-e. :D És az enyém volt *-* Szóval ha olvasod te kedves lány /Nagy Orsolya/ köszönöm neked!! <3 :))