42. fejezet

Angyal

Sziasztok Olvasók! :) Tudom, valamelyik kommentbe írtam, hogy reggel, indulás előtt teszem fel a részt. De elment az áram (sötétben öltözni, készülődni... fantasztikus volt -.-") Kicsit megijedtem, hogy ma nem is tudom hozni, de hál isten meggondolta magát és magától ?! visszajött *-* :D A napom talán elmondhatom a legrosszabb napomnak az elmúlt időben... De itt vagyok a résszel (egy kis öröm és izgatottság) és ne nagyon akadjatok ki rám érte... :) <3 :) Jó olvasást! :D

K xx

A békés sötétségből, ahol semmi nem fáj, ahol üres vagyok, egy hang rángatott ki. Egy kétségbeesett hang kiabálta a nevemet. Próbáltam kinyitni a szemem, de nem tudtam. A hang egy angyaléra emlékeztetett. Könyörgött, hogy nyissam ki a szemem. Hogy ébredjek már fel. Nem értettem. Egy angyal miért akarná, hogy felébredjek? Az angyal egyre kétségbeesetten hívogatott. Hangjából, mintha fájdalom csendülne ki. Megakartam nyugtatni. Tudatni akartam vele, hogy most már nem fáj semmi. Azt akartam, hogy ne aggódjon miattam. De a sötétségen kívül semmit nem láttam. Álltam a nagy és végtelen semmiben. Számat próbáltam kinyitni, hogy kijöjjön egy kis hang rajta, de nem tudtam mozgatni ajkaimat sem. Már kezdtem kétségbeesni. Mi történik? Miért nem tudom mozgatni semmimet? Ekkor éreztem valamit. Valami puhát és édeset az ajkaimon. Tűrtem és élveztem a sós puhaságot. Erre a kis időre az angyal csöndben maradt. Amikor a gyengéd nyomás elhagyta ajkaimat kétségbeesetten próbáltam megint megkeresni ennek a jó érzésnek forrását. Újra érezni akartam. Érzékeltem, hogy a kezem megmozdul, de csak éppen hogy. Aztán az ujjaim. A próbálkozásba meggátolt, hogy valami az arcomra csöppent és végigfolyt rajta. Valami, aminek sós íze van.

- Kérlek Alison. Ne hagyj itt. Ébredj fel. - könyörgött megint az angyal. Engedelmeskedni akartam neki. Azt szerettem volna, hogy megkapja amit akar. Hogy boldog legyen és ne sírjon. Egy angyal nem sírhat. Küzdöttem. Most már küzdöttem a sötétség ellen. - Szeretlek. - lehelte halkan az angyal, majd éreztem, hogy valami gyengéden végigsimít az arcomon. Ez adott erőt. Ez adott erőt, hogy leküzdjem a sötétséget. Hogy győzedelmeskedjek felette. A tudatom visszatért és hozta magával a kínzó fájdalmakat is. De ezek mind eltörpültek, mert kinyitottam a szemem. Kinyitottam és egy gyönyörű zöld, csillogó tengerbe süllyedtem. 

- Istenem. - súgta az angyal, aki nem más volt, mint egyetlen szerelmem. Megcsókolt. És ekkor döbbentem rá, hogy volt értelme küzdeni. Hogy végig Ő volt az angyal. Hogy Ő miatta jöttem vissza, vállalva a sok fájdalmat. Ajkai olyan erőt adtak, mint még soha. Éhesen viszonoztam édes csókját, ami kissé sós volt a miattam elejtett könnyeitől. Kezeim reflexszerűen indultak el, hogy helyükre kerüljenek. A tarkója köré. És oda is kerültek. Már nem voltam megkötözve. Térdeltünk mind a ketten. Tökéletes prédát nyújtottunk Michael-éknak. De nem érdekelt ez sem. Most csak Ő létezett számomra. Csókja úszott a fájdalomban, de egyben a megkönnyebbülésben is. Mikor elváltak ajkaink homlokát az enyémnek döntötte.

- Nagyon szeretlek. Örökké szeretni foglak. Ezt sose felejtsd el! - súgta megtört hangon. Mintha bizonygatni akarná. Mintha előre tudná, hogy valami rossz fog történni. 

- Én is szeretni foglak életem végéig. - súgtam vissza, majd egy apróbb csókot hagytam ajkain. Fájdalmasan nézett rám. Mondani akartam, hogy minden rendben lesz. Könnyíteni akartam fájdalmán, ami kissé homályos tekintetében gomolygott és arcát grimaszba húzta. De nem tettem, mert egy tapsot hallottam meg. Kezeink még mindig nem engedték el egymást. A helyükön maradtak. Egymást ölelve. A hang irányába fordultam. 

- Brávó. Gyönyörű játék! - tapsolt még mindig Michael. Mike mellette állt és keserűen nézett ránk. 

- Nem játék! Látszik, hogy nem tudod mi a szerelem. - horkantottam fel. Annyi erőt kaptam az előttem térdelő angyaltól, hogy szembe tudjak nézni a gyűlölt személyekkel. A fájdalmam tompult. A Harry-ből áradó szerelem tett újra erőssé. 

- Nem játék? Biztos vagy te ebben? - húzta fel egyik szemöldökét mosolyogva. Éppen válaszoltam volna, amikor Harry megszólalt. 

- Gyűlöllek. Esküszöm, hogy végzek veled! - nézett ellenségesen Michaelre. Honnan ismeri? Mi köze van Harry-nek Michaelhez? 

- Ejnye- ejnye Harry. Hát így kell beszélni a főnököddel? - rázta színpadiasan a fejét Michael.
- Főnök? - néztem Harry-re kérdőn. Ő lehajtotta a fejét. Kezei még mindig nem engedtek el. Én nem őt, mert bíztam benne. Bíztam abban, hogy nem az van amire gondolok...
- Hát nem mondtad el neki Harry? - "döbbent meg" Michael. Továbbra sem néztem rá, csak szerelmem lehajtott fejét és meggyötört testtartását néztem. Válaszra vártam. Tőle vártam válaszra, de helyette Michael kezdett el megint beszélni. - Hát ha te eddig nem tetted meg, akkor majd én megteszem. - hallottam Michael önelégült hangját. Harry még jobban meggörnyedt. Mintha valamitől próbálna elmenekülni. Vagy nem is. Mintha fájna neki valami. Megverték volna, amikor én nem voltam eszméleténél? De az arcán semmi nyoma nincs ilyennek. Akkor talán nem is fizikai fájdalomról van szó? Michael felé fordítottam a fejem.
- Remek. Most, hogy figyelsz rám, mindent elmondok. Azt is, hogy Harry nem olyan tökéletes, mint gondolod.
- Tudom, hogy nem tökéletes. Csak az én szememben az! - vágtam rá kapásból. Harry halkan felnyögött. Most már tényleg kezdtem összezavarodni.
- Hm. Rendben. - bólintott gonosz mosollyal Michael. Mike-ra néztem. Láttam, hogy önelégült és kárörvendő vigyorra húzódik a szája. Dühös lettem. Tudni akartam az igazat! Most!
 - Várjunk csak. Jobb ötletem van. Miért nem maga Harry mondja el neked? Ő biztos hitelesebben adja elő, mint jómagam. Ugye Harry? - kezeimet elvettem eddigi helyéről, hogy fel tudjak állni. Küszködve de sikerült talpra imádkoznom magam. És taps nekem, amiért meg tudtam állni... Elég szánalmas vagyok. Harry felnézett rám és követte a példám. Na ő pillanatok alatt mellettem állt és megfogta a kezem. Összefűzte ujjainkat. Harry semmit nem reagált Michael mondatára. Még rá sem nézett. Helyette arcomat fürkészte merev testtartással. Szemei lassan járták be arcom minden zegét-zugát, mintha bele akarná vésni tudatába. Mintha tisztában lenne vele, hogy ezek után már nem láthatja soha többet az arcomat.
- Tényleg. Sajnálom, hogy csak most jut eszembe. Olyan érzéketlen vagyok. Hogy van édesanyád Harry? - kérdezte Michael gúnyos hangon. Harry még az eddigieknél is jobban megfeszült. Mintha várna valamire. Arcát nem fordította el egy milliméterrel sem, de szemei arcomat elhagyva, siklott végig a raktár minden egyes pontján. Elengedte kezem - ha nem éreztem volna, talán észre sem veszem - majd hihetetlen gyorsasággal Michael felé futott. Vagyis inkább ugrott. Vagy nem tudom mit csinált, mert nem nagyon tudtam követni hideg és kimért mozdulatait. Amikor már pár centi választotta el a kezeit Michael nyakától, két ember lefogta. Harry könyökkel bevert az egyiknek, és abban az időben tökön rúgta a másikat. Elengedték, de további három ember is az előző kettő segítségére sietett. Harry az egyiket könnyű szerrel a földre küdte - nem is tudom pontosan, hogy hogyan - de a másik kettő erősebbnek és furfangosabbnak bizonyult. Mintha ismernék Harry verekedés tudását. Mintha tudták volna, hogy hova számítsanak egy-két ütésre. Mindegyik ütést kikerülték. De már 4-en voltak. Segíteni akartam. Valahogy segíteni akartam szerelmemen, de aztán eszembe jutott, hogy a legelső verekedésnél, amikor közbe avatkoztam elvettem Harry figyelmét és a vállába szúrták a kést. Az emlékképre kirázott a hideg. Jobbnak láttam, ha most nem avatkozom bele. Megint megsérülne. Harry-t sikerült lefogni 5 embernek. Tovább próbált küzdeni. Talán sikerrel is járt volna, de Michael megakadályozta egyetlen egy szóval.
- Joe! - mondta normális hangnemben. Feleszmélni sem volt időm, amikor erős és dúrva szorítást éreztem meg a hasam körül. Az erős kezek szorító satuba fogtak. Láttam, hogy Harry abbahagyja a verekedést és feszült, aggódó arccal néz irányomba. Éreztem hátamnak simulni a karok gazdájának izadt, büdös felső testét. A hányinger újra megtalált, de nem foglalkoztam vele. Próbáltam kiszabadulni. Szó szerint foggal körömmel küzdöttem ez a Joe vagy ki ellen, de sikertelenül. De nem adtam fel. Egészen addig amíg meg nem éreztem a halántékomnál egy hideg valamit. Megfagytam. Már nem martam tovább. Mereven álltam és hallgattam, ahogy kattan valami a fülem mellett. És akkor tudatosult bennem, hogy egy pisztolyt fognak a fejemhez és a kattanó hang azt jelezte, hogy már ki is biztosították.