Látogatás.

Hy Kedveskéim! :) <3 Az okok amiért ilyen hamar hozom ezt a részt: 

1. Iszonyatosan rossz délutánon vagyok túl, és a történetben találtam vigaszra és felejtésre. 

2. Azóta várom már ezt a részt, amióta csak kipattant a fejemből és annyira izgatott vagyok a véleményetek miatt, hogy nem tudok várni többet, amikor már kész van a rész. :) 

Puszó nektek! <3 :)

K. Xx.

31. fejezet

Arra keltem, hogy valaki simizi a hátam. Még nem akartam felkelni, csak élvezni ahogy simogat, ezért eljátszottam, hogy még mindig alszok. Körülbelül 5 perc múlva megszólalt mély hangján.
- Tudom, hogy fent vagy. - súgja, mintha egy titkot súgna. Elmosolyodtam, de még mindig nem nyitottam ki a szemem.
- Cssss. Had élvezzem még egy picit a pillanatot. - szóltam rá halkan. Nem szólt, csak tovább simogatott. Egy ideig még élveztem, aztán eszembe jutott, hogy mennyire önző vagyok. Hirtelen felültem és Harry-re néztem.
- Basszus. Nem lazsálhatunk. Menni kell. - pattantam ki az ágyból.
- Azért nem sietünk ám annyira. - nevetett kedvesen.
- De ez fontos. Úgyhogy ki az ágyból és sipirc öltözni! - mutattam az ajtóra. Nagyot sóhajtott, majd kikelt ő is az ágyból.
- Nem én lustiztam még több mint negyed órát. - nyújtotta ki rám a nyelvét.
- Leharapom. - incselkedtem.
- Akkor gyere ide. - húzogatta fel-le a szemöldökét. Kaptam az alkalmon és konkrétan rá ugrottam. Lábaimat dereka köré fontam. Ő a fenekemnél fogva tartott meg. Nyelveink gyors táncot jártak. Amikor már kezdtem volna kifulladni gyorsan a nyelvére haraptam.
- Hékás. - nézett rám csúnyán.
- Én megmondtam, hogy megteszem. - és ezzel a lendülettel le is ugortam róla. - És most öltözz. - nyomtam puszit arcára és a fürdőbe vonultam. Elvégeztem a teendőket, majd a szekrény előtt állva kivettem egy egyszerű és kényelmes öltözetet.

Gyorsan magamra kaptam őket és lementem a konyhába elkészíteni a reggeli adagunkat. Amikor már a kakaót csináltam Harry hátulról átkarolt. Belepuszilt a nyakamba. Ennek következtében a tej félrement és a pulton landolt. Felnevetett.
- Ejnye de ügyetlen vagy kicsim. - nevetett még mindig. Finoman a vállára csaptam, majd egy ronggyal letöröltem a kiömlött tejet és megcsináltam neki a kakaót. Leültünk és szó nélkül iszogattunk. Ez nem a kínos csend volt. Harry és én is a gondolatainkba merültünk. Talán mégsem olyan jó ötlet ez az egész, hiszen azt sem tudom, hogy milyen állapotban lehet az anyukája... De már nincs visszaút. Ha már elkezdtem és ő is beleegyezett, akkor vele tartok. Bármi történjék is, mellette maradok. A bögréket a mosogatóba tettük - most nem volt kedvem elmosogatni - majd kiléptünk a házból. Bezártam az ajtót és a járdára néztem, ahol ott állt Harry kocsija (?).
- Ez hogy kerül ide? - mutattam a fekete jármű felé.
- Reggel korán felkeltem és nem bírtam visszaaludni ezért elmentem érte, hogy ne kelljen gyalogolni. - rántotta meg lazán a vállát. Ajkaim O betűt formáltak.
- Te reggel kimentél a házból és én még csak észre sem vettem? - lepődtem meg.
- Mélyen aludtál kicsim. - simított végig arcomon. Egy rövid csókot váltottunk, majd kinyitotta nekem az ajtót és beszálltam. Kis idő után ő is beszállt és elindította a motort. Harry-be megint visszatért a feszültség. Hogy tudassam vele, hogy mellette vagyok, a kuplungot görcsösen szorító kezére tettem a kezem és finoman megszorítottam. Halványan rám mosolygott, majd figyelmét újra az útnak szentelte.
Körülbelül 10 percig utazhattunk. Egész úton fogtam Harry kezét. Kiszálltunk. Az épület fehér volt. Itt-ott lepergett róla a festék és láttatta a festék alatti sárgás színt. Gondolom sárga volt eredetileg, de újrafestették. Azért valami vidámabb színt is találhattak volna... Harry mellém ért és néztük a nagy monstrum épületet. Az intézet előtt egy zöld park volt, tele fákkal és padokkal. Egy-ketten sétálgattak a természetben, de amúgy kihalt volt a park. Harry megfogta a kezem.

Nagy levegőt vett és elindultunk a bejárat felé. A recepción egy kedves arcú nő olvasott újságot. Odamentünk. 

- Jó napot. Emilia Styles-t keressük. - mondta Harry. Hangján érződött a feszültség. Egy kicsit megszorítottam a kezét. Visszaszorított. 

- Hozzátartozók? - nézett ránk kedvesen. 

- A fia vagyok. Harry Styles.- mondta Harry. 

- Egy pillanat. - és elkezdett kutatni a pulton lévő lapok között. - Igen meg is van. - mutatott valamire a lapon. Szerintem csak magának mutatta, mivel mi nem láthattuk. Épp arra járt egy ápolónő. 

- Amanda. Kérlek kísérd el őket a 27-es szobába. Emilia fia van itt. - mutatott Harry-re. Amanda az ápolónő köszöntött minket, majd elindult. Minél közelebb értünk ahhoz a bizonyos ajtóhoz, Harry annál jobban szorította a kezem. Nem bántam volna azt sem, ha összeroppantja a csontjaim, mert ha másban nem is legalább ebben tudok neki segíteni. Támaszt nyújtok. Mást úgysem tehetek. A hölgy megállt egy fehér ajtó előtt. 

- Ne izgassák fel kérem. Elég labilis az állapota. De én itt leszek. - mosolygott kedvesen Amanda, majd kinyitotta az ajtót a kártyájával. Harry nem mozdult. Hüvelykujjammal végigsimítottam kézfején. Rám nézett. Egy bátorító mosolyt küldtem felé. Nagy levegőt vett, majd tekintete újra a szobára tévedt. Kezünk még most sem engedte el egymást. Körbenéztem a szobában. Mindenre számítottam, csak erre nem. A szoba falai fehérre voltak festve. Az ajtóval szemközti falon volt egy ablak rácsokkal, ami alatt egy íróasztal terpeszkedett, amin össze-vissza voltak szétszóródva papírok. Az íróasztal mellett volt egy egyszemélyes ágy. Az ágynemű is fehér volt. Egy festmény, de még csak egy kép sem volt a falra akasztva. Elég nyomasztó hely... Bár mondjuk mit vártam egy ilyen helytől? Harry anyukája az asztalnál ült, nekünk háttal és valamit nagy hévvel rajzolt. Amanda bejött utánunk és becsukta az ajtót. Az ajtó hangjára Emilia felemelte a fejét és felénk nézett. Gyorsan felállt a székről és szeme Harry-re tévedt. Harry nem mozdult, csak még erősebben szorította a kezem. Én feszülten néztem Emiliát, hogy mit fog csinálni. Lassan elindult felénk. Kinyújtotta a kezét és Harry arcára tette. Harry becsukta a szemét és az arcát érintő kézbe simult. Elakartam engedni a kezét, hogy had ölelhesse meg édesanyját, de nem engedett szorításán. 

- Ő a fiad Emilia. - mondta az ápolónő. Emilia csak nézte Harry arcát, majd olyat tett amire egyikünk sem számított. 

- Ő nem a fiam. - engedte el hirtelen Harry-t. Harry hátratántorodott, mintha meglökte volna, de erről szó sem volt. 

- Anya én vagyok az. Harry. Az egyetlen fiad. - súgta Harry remegő hangon. 

- Nem. Az én fiamat megölte az a szemét!! Olyat faragott belőle, mint amilyen Ő volt. Te nem vagy a fiam! Az én fiam meghalt! - Hangja egyre hangosabb lett és hátrált. Az ágyra ugrott és a sarokba kuporgott. Mintha félne. 

- Anya. - lépett Harry felé. 

- NEM!! Ne gyerek közelebb. A sátán fia vagy, nem az enyém!! Egy szörnyeteg vagy, csak a fiam arcát vetted magadra!! - üvöltötte, miközben sírt. Azt sem tudtam mit csináljak. Csak álltam ott, mint egy hülye. Aztán éreztem, hogy Harry szorítása lazul, majd teljesen elengedi kezem és kifut a szobából. Amanda odafutott a még mindig üvöltöző Emiliához és gondolom nyugtató szurit adott be neki, mert egyre halkult Emilia üvöltése. Észbe kaptam és kiszaladtam a szobából, hogy Harry után menjek. Nem volt a szoba előtt. Gondolom már az épületet is elhagyta. Még szerencse, hogy megjegyeztem a kifelé vezető utat. Olyan gyorsan futottam, mint szerintem még soha eddig. Pillanatok alatt értem a bejárati ajtóhoz. Kicsaptam az ajtót és körülnéztem a parkban. Istenem csak add, hogy nem készül valami baromságra! Szemem sebesen pásztázta végig a parkot, remélve, hogy megtalálja a keresett személyt. Az egyik padon kuporgott. Odarohantam hozzá. Könyökét combjaira tette és arcát keze közé temette. Vállai rázkódtak és az elfojtott zokogás hangjai törtek fel a torkából. Megfogtam kezét és felállítottam. Kezeivel ragaszkodóan és görcsösen szorított magához. Kezeimet nyaka köré fontam.

Vállai szörnyen rázkódtak és a pólóm is már átázott sós könnyei miatt. Nem mondtam, hogy ne sírjon. Nem mondtam, hogy minden rendben lesz. Nem nyugtatgattam. Csak engedtem had szorítson és sírjon. Sírja ki a fájdalmát. Hiszen nekem is nagyon fájdalmas volt látni így az anyukáját, de akkor neki milyen fájdalmas lehet... Nem tudom meddig álltunk így, de nem is érdekelt. Mikor éreztem, hogy már kezd lenyugodni, kicsit eltávolodtam tőle, hogy láthassam arcát. 

- Én itt vagyok. Mindig itt leszek. - súgtam miközben kezem közé vettem meggyötört és fajdalommal teli arcát. Nem akartam mondani, hogy sajnálom. Túl közhelyes, noha tényleg nagyon sajnáltam, de a sajnálatommal nem megy sokra. Azt fontosabb tudnia, hogy támaszt nyújtok és ott vagyok, amikor csak szükség van rám. - Nem vagy egyedül. Akármi történjék is, mindig melletted leszek. - Könnyel teli szemei viszonozták tekintetem. 

- Szeretlek. - mondta azt az egyetlen szócskát, ami mindent megváltoztat a kettőnk kapcsolatában. Mélyebbé és érzelmesebbé teszi. Megerősíti. A pillangók eszeveszettül repkedtek a gyomromban és a kikívánkozó könnyek fátyolt borítottak látásomra, elhomályosítva gyönyörű arcát.

- Én is szeretlek. - mondtam ki én is, amit már az első pillanattól érzek iránta. Most, hogy a félelem már egy kis része sincs bennem, a szerelem érzése a tetőfokára hágott. Lassan hajoltam közelebb és csókoltam meg.

Ajkának sós íze volt, de ez még jobban megédesítette a csókot. Ilyen meghitt és szerelemmel teli csókunk még sosem volt azelőtt. Talán azért, mert egyikünk sem mondta ki azt a bizonyos szót. Így hogy már mind a ketten tudjuk, hogy viszonzott a szerelem, bátrabban mutatjuk ki és éreztetjük a másikkal. És ebben a csókban minden benne volt. Fájdalom, ragaszkodás és a mérhetetlen nagy szerelem. Mikor ajkaink elváltak, szorosan öleltem magamhoz. Erős karjai is erősebben vontak magához. Arcát nyakamba rejtette. Lélegzetvételei egyre lassultak, mígnem elérte a teljes nyugodt állapotot. Nem szóltunk semmit, hiszen nem volt szükség szavakra. A tettek és az érzelmek tudattak velünk mindent, ami ebben a pillanatban számított. Órák, de lehet, hogy csak percek múltán váltunk szét. 

- Menjünk haza. - nézett rám. Bólintottam egyet, majd adtam egy puszit az arcára. Kézen fogtam és elindultunk a kocsi felé. 

Elég rövid a rész, de úgy érzem, hogy elég érzelem dús. Remélem nem unalmas és nem túl zsúvolt, de ennél bővebben nem bírtam kifejezni azt, amit a fejemben játszottam le úgy körülbelül 1000-szer. :)) Ehhez a részhez most tényleg nagyon várom a komikat, mert úgymond ez egy "fordulópont" /ha lehet így kifejezni a kapcsolatukban történő NAGY előrelépést/ és kíváncsi vagyok, hogy hogy reagáltok/mit éreztetek, amikor olvastátok. :)) Nagyon fontos lenne nekem! :) <3